Nővérek

 

 

Velük kezdődik minden. Velük, a nővérekkel, a gyógyítás napszámosaival. Azzal, aki először megfürdetett vagy a csap alá tartott, aki ölbe vett, amikor az anyád a kórházban ott hagyott, s le nem tett addig, amíg a félelmet ki nem simogatta belőled. Aki elhitette, hogy a szúrás nem is fáj annyira, majd fogta a fejedet a műtét alatt, cserélte a borogatást a homlokodon. Aki azt is megmondta, hogy hosszú betegség, nagy műtét vár rád, de meggyógyulsz, ha te is nagyon akarod.

Petronellával járjuk be a szülészetet épületét. Az alagsorban járóbeteg-rendelések folynak, a magasföldszinten a terhespatológia, fölötte helyezkedik el a gyermekágy és itt van az újszülött osztály is. A második emeleten található a nőgyógyászat, a harmadik emelten a szülőszobák, a műtők.

Tornyi Ferenc: – Igaz-e az, amit én gondolok erről, hogy a szülés magánügy? Legfeljebb az asszonyokra tartozó dolog. Ezt azért mondom, mert egyre több férfi toporog itt a szülésnél, ahol, hát én kimondom, szerintem semmi keresnivalójuk.

Petronella: - Ha én mondanám ezt, akkor most engem kikiáltanának konzervatívnak, bár lehet, hogy az is vagyok. Én úgy gondolom, hogy ez divat is, vannak nálunk tanfolyamok, ahova eljárhatnak az apukák, és van, aki ezt nagyon pozitívan éli meg. Vannak persze ellenpéldák is, erről nem szoktak a sajtóban publikálni.

– Mondom én: rosszul lesz, elájul, mindenféle idétlenséget csinál, rágyújt, amikor és ahol nem szabad.

– Igen, igen, és mindenki azt gondolja, vagy ha nem is mindenki, de igen sokan, hogy ha nem lesz jelen az apuka, kevésbé fogja szeretni a gyerekét. Erre én mindig el szoktam mondani, hogy az én apukám, amikor én születtem, még abban a városban sem volt, mégis teljesen odavoltunk egymásért.

– Mi történik, ha elveszítenek gyereket?

– A hangulat ráül a házra, mindenki le-fel néz, és szájról-szájra terjed a hír, sajnos. Elkülönítjük az anyukát, hogy ne halljon újszülött sírást, ne lássa, hogy mások hogy örülnek, hogyan szeretgetik a gyereküket. Őket általában a nőgyógyászati részlegen szoktuk elhelyezni.

– Nem is volna szabad elárulni, de harminc éve dolgozik, és ez alatt körül-belül kilencvenezer gyerek született itt. Nem tudom tudja-e?

– Nem. Nem tudtam, ez eszembe sem jutott. Ha úgy veszem, hogy háromezer körül volt évente, de volt olyan év, amikor ennél sokkal több gyerek született, négyezret is meghaladó… Ez így lenyűgöző!

Úgy mondták nekem, hogy időnként helyre teszi a fiatal orvosokat.

– Igen, megtörténik, de én el szoktam mondani, ha nem jön be a főorvos vagy a főnővér, azt még nem biztos, hogy a betegek azonnal észreveszik. Ha nem jönnek be az orvosok, akkor már kezdődik a baj. Ha nem jönnének be a nővérek, akkor kaotikus állapotok lennének, de ha nem jönne be a takarítónő, akkor összedőlne az egész ház. Itt mindenkire szükség van, de van olyan dolog, amit mi tudunk jobban. Egy ápolónő nagyon sok mindenre meg tud tanítani egy orvost a szakmájában. Mindig el szoktam mondani a szigorló orvostanhallgatóknak, hogy először azt nézd meg, hogy a nővérek mit csinálnak, és csak utána azt, mit tesznek az orvosok.

Közjáték: hirdetésrészlet az interneten

„Anglia és Wales területén, általában kisvárosokban lévő idősotthonokban tudunk elhelyezni korábbi releváns tapasztalattal rendelkező gondozókat.”

„Csecsemőgondozásra, gyerekvigyázásra   keresek munkatársat teljes munkaidőben...”

– Ön, Elvira, a kórház ápolási osztályának főnővére. Amíg vártam Önre, belenéztem egy szerződésbe: ez egy korrekt viszony ápolók és betegek, orvos és betegek vagy ápoltak között?


Elvira: –
Mi itt ideiglenes, átmeneti elhelyezést tudunk biztosítani az idős emberek számára, és pontosan tudniuk kell azt, hogy mikor kezdődik ez az ápolás és mikor fejeződik be, mert fizetni kell érte ápolási díjat.

– Ez segítség, váratlanul bajba jutott betegnek vagy családnak?

– Méghozzá igen nagy segítség, hiszen az idős ember egyre inkább ápolásra, gondozásra szorul, és legtöbbször ezt az otthonában nem tudják megoldani. Vagy nem laknak együtt, nagy a távolság, nem tudják őket rendszeresen látogatni, illetve kicsi a lakás és nem tudják magukhoz venni. Mi a hozzátartozóval kötünk szerződést, és ebben pontosan le van írva, milyen szolgáltatásokat tudunk nyújtani, mire számíthat.

– Az elmondottakból következik-e az, hogy ide örömmel jönnek az emberek?

– Ez azért különösen nehéz, mert az idős ember nagyon nehezen alkalmazkodik az új környezethez. Nagyon megviseli őket az első időszak. Kell két-három hét, sőt van, amikor több, amíg hozzászoknak az új környezethez, megismerik az ápolókat, megismerik a szobatársakat. Ez mindig nagyon nehéz, hiszen mindenki az otthonában szeretne maradni, ott megöregedni, és a családja körében szeretné azt az időt eltölteni, ami még hátra van.

– Azt is kérdeztem még korábban, amikor beszélgettünk, hogy miért lett ápolónő?

– Én nem akartam sohasem ápolónő lenni, teljesen véletlenül kerültem ide. Nem vettek fel az egyetemre, és akárhová mentem munkát keresni, mindenhol azt mondták, hogy miért nem egy héttel hamarabb jöttem, mert betöltötték az állásokat, itt pedig azt mondták, hogy már ma itt is maradhatok.

– Volt három nagyon meghatározó élménye, amelyek miatt maradt.

– Volt egy kis vita, nem tudtunk minden feladatot elvégezni, mert nagyon sok volt a munka, és a főorvos egy kicsit neheztelt. Én úgy gondoltam, hogy itt annyit dolgozunk, mégsem becsülnek meg bennünket, úgyhogy azt mondtam a doktornak, ha vannak is problémák, egy jó orvos ápolónők nélkül nem tudja meggyógyítani a beteget. Nem akármilyen orvos, egy jó orvos! Akkor úgy gondoltam, ha itt ennyire szükség van a nővérre, akkor még maradok egy ideig.

– A következő?

– Azt a dac szülte. Társaságban beszélgettünk, és azt mondta valaki, hogy te nagyon értelmes vagy, csak ne mondd meg senkinek, hogy ápolónő vagy, mert itt ebben a körben ezt nem igazán veszik jó néven. Én nagyon dühös lettem, és elhatároztam, hogy meg fogom mutatni, lehet ezt másként is. A harmadik pedig az volt, amikor az édesanyám találkozott egy volt osztálytársam anyukájával, és beszélgettek, hogy mi lett a gyerekből. Amikor anyukám azt mondta, hogy Elvira ápolónő lett, teljes megdöbbenés fogadta: történt valami baj? Mi az, hogy ápolónő lett? Az a gyerek mindig okos volt, jó tanuló volt. Mondta az anyukám, hogy most is okos, és azért okos, mert tudja, hogy ezt a munkát csak kivételes emberek tudják elvégezni. Ha megkérdeznék tőlem, hogy mi lennék a következő életemben, vagy ha még egyszer újrakezdhetném, mihez fognék, akkor azt mondanám, hogy amerikai ápolónő szeretnék lenni. Elmondok egy személyes példát. Van egy sógornőm, aki Amerikába ment férjhez, a férje lakásokat ad bérbe. Feltűnt a sógornőmnek, hogy a medence szélén gyakorta pihen egy hölgy, és a férje gyakorta odamegy hozzá, és megkérdi, akar-e napernyőt, akar-e ásványvizet, egyáltalán: hogy van. Azt hitte a sógornőm, hogy biztos egy ország nagykövete a hölgy, és megkérdezte, ki ez a nő. És azt a választ kapta, hogy ez a nő nem akárki: a brooklyni kórházban ápolónő. Igen? Az én sógornőm meg főnővér a debreceni kórházban, és még soha nem mondtuk neki, hogy milyen sokra vitte!

Közjáték, hirdetés az interneten

„Nővér, óceánjáró luxushajón. Az orvosi csapat részeként, a hajóorvos felügyelete alatt biztosít asszisztenciát a személyzet, illetve a hajó utasainak egészségügyi ellátásában. A nővérek létszáma hajónként 3-4 fő, függően a hajó méretétől.”

„Szakápoló, kórházi nővér. Németországi székhellyel rendelkező cég vagyunk. Mivel nagy sikereket értünk el eddigi munkaközvetítésben, K.-ban (Bajorország), úgy döntöttünk, kibővítjük keresési körünket… egy magyarul beszélő kollégával.”


– Egy kezdő ápolónő azt hiszi, a legnagyobb nehézség a drasztikus állapotromlás, a decubitus látványa, illata, a magatehetetlen, már csak félig itt lévő ember. Ön mit gondol erről?

–  Nem, ez nem igaz! Mindez teljesen emberi, és belefér. Ami nem fér bele, az a rosszindulat, az ostobaság az együttműködés megtagadása. Reggel 7-kor úgy kell meginni a forró kávédat, hogy spájzold be az ízt és az illatot a pillanat élményével, mert időd, na, az nem lesz sem enni, sem inni. Olyan prózai dolgok, hogy pisilni? Ha van egyáltalán hol, és ha olyan gondozottnál vagy, hogy rá mered tenni magad az erre rendeltetett alkalmatosságra – időd nem lesz, s ha időd lenne, a körülmények kedvezőtlen állása nem teszi lehetővé. Csak néhány példát hadd említsek. A családban élő dédunoka,  aki korát tekintve bölcsődés, de ahhoz elég magas, hogy fél percenkét feltépje az illemhely ajtaját. Az ágyban fekvő gondozott demenciában szenvedő párja, aki kíváncsi, így bármikor kinyitja a mosdó ajtaját, amely mögött szerettél volna 2 percet egyedül tölteni. Ezt alapból lődd ki, vagy nyilvános illemhely útközben, vagy vidd haza. És ez nem vicc, talán csak így elmesélve, de én nem tudok rajta mosolyogni sem, mert nem humoros. Körzetesítve vagy, ez azt jelenti, hogy van Alma utca 2. reggel 10-kor, van Alma utca 4. 11:30-kor. Kimosakodás-bemosakodás. Ha rutinos vagy, télen nem fagy a kezedbe a szendvics, míg esőben, szélben egyik helyről átlibbensz a másikra. Van, ami ugyanaz: várnak, s van ahol te vagy az egyetlen, aki azon az ajtón aznap, azon a héten bemegy. Még érzed magadon az első gondozott váladékainak illatát, de már a második helyen kívánsz szép napot. Mosdatsz, ágyban fürdetsz, pelenkázol, sebeket kötözöl, gyógyszerezel, katéterzsákot cserélsz. Nem ígérsz szebb holnapot, csak azt, lesznek nehezebb és jobb napok – ahogy neked is. S ha az övék jobb, a tied is jobb lesz. Így egy szuszra végigcsinálsz egy napot. Aztán még négyet. Ha szeretnéd befizetni a számláidat, kell hogy vállalj éjszakai ügyeletet is. Mivel jól megtanultad a szakmát – nem a saját gondozottaidnál, mert az nem helyes, hanem máshol. Négykor elköszönsz az aznapi utolsó gondozottadtól, majd hazaérsz, frissítő zuhany. Ránézel az időjárásjelentésre, mit vegyél fel este 6-kor, ami holnap is ideális lesz. Aztán mész éjszakai ügyeletre. Teszed ugyanazt, amit tettél egész nap. Fürdetsz, ágyazol, sebet kezelsz, segítesz öltöztetni, ágyban forgatsz, figyelemmel kíséred az életfunkciókat, leírod, beadod a gyógyszereket. Akkor már éjjel 11 óra van. Hogy békés éjszaka jöjjön, lelkigondozol. Meghallgatsz, imádkozol – mert megtanulsz azt is, hangosan, ez nem kétség. És, hogy szívből, az sem, különben nem tennéd hetente kétszer, háromszor. Aztán lefekszel. Hajnal 5-kor annak megfelelően ébredsz, amilyen éjszakája a gondozottadnak volt. Ha ő nem aludt, te sem aludtál. De el kell kezdeni a másnapot, hisz 8-kor várnak az aznapi első helyen. Kirakod a déli gyógyszert, meleg teát hagysz az ágy melletti széken, a telefont elérhető távolságban. Miközben távozol, leviszed a szemetet, péntek délután 2-kor megjelensz a munkahelyeden az elöljáróid előtt, akik megkérdezik, hogy vagy. Elég magának ennyi?


Peroratio, avagy az ápolás dicsérete

Mennyi meleget gyűjthet össze az ember éjszaka, zuhannyal mennyit tehet még rá, hogy feledve az ágyat, amely korán reggel kidobta, valamit magára kapkodjon, ami praktikus és mégis nőies, meleg és férfiszemeket is vonzó, és még kell a hegyi levegő is, meg a szemceruza, meg uzsonnát is muszáj készíteni a gyereknek. Közben építőkockaként összerakja a napi teendőket, de már siettet az óra, a lépcsőház kiokádja a munkába indulókat, a meleg elillan, s ami maradna, azt ellopja a huzatos buszváró. Fölcsúszik a hegyi levegő, a párásodó, kicsit könnyező szemeken elkenődik a festék, a döcögő busz összerázza a reggeli kávét, gyengül a kapaszkodó kéz, pedig nagy szükség lesz rá, mert aki beteget ápol, gondoz és vigasztal, az kell hogy adjon erőt is. Egyszemélyes a küzdelem, az erejét vesztett öreg, aki már csak kapaszkodni tud. Az írásom alanyát láttam egyszer, úgy kapta föl a húszkilós gyümölcsösládát, hogy tátva maradt a szám. Teszi ezt a betegeivel nap mint nap, fürdet, ágyneműt cserél, átfordítja az ápoltját, kiülteti, visszafekteti – az ötvenvalahány kilóját valameddig őrzi még, szüksége is lesz rá, holnap meg azután is. Ő érti, mire gondolt a költő, amikor azt írta: „Kenyérhéj vagy, mit fáradt vándor szorít a zsebben, kemény és íze-vesztett, de nélkülözhetetlen.”

(Címkép: jokortv.hu)

 

Tornyi Ferenc újságíró

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal