Libération: a teljhatalmú Orbán szimbolikus vereséget szenvedett
- Részletek
- Szemle
- 2015. február 24. kedd, 04:46
- (mzs)
A francia baloldali napilap és több más francia fórum a fenti címmel közölte az AFP francia hírügynökség jelentését.
Orbán Viktor, az az ember, aki 2010 óta osztatlanul uralja – és osztja meg – a magyar politikát, vasárnap szimbolikus vereséget szenvedett, amely elbizonytalanítja a táborát.
A hatalmon lévő pártnak, a Fidesznek „új stratégiára van szüksége”, mondta a magyar uniós biztos, Navracsics Tibor az után, hogy elvesztettek egy időközi választást, amely megfosztotta Orbánt a „szupertöbbségétől”, azaz a parlamenti kétharmadától.
Ez a minősített többség, amelynek a konzervatív vezető 2010-es hatalomra kerülése óta haszonélvezője volt, egyetlen mandátumon múlt. Ez tette lehetővé számára, hogy vitatott módon megreformálja a magyar alkotmányt, és hozzá közelállókat nevezzen ki több kulcspozícióba. De megkönnyítette azt is, hogy az igazságszolgáltatást, a médiát és a gazdaságot mélyen átalakító reformokat fogadjon el, amelyeket az ellenzék szabadságkorlátozónak ítélt, és külföldön is széles körben bírálták.
Azóta, hogy tavaly tavasszal diadalmasan újraválasztották, Orbán Viktor támogatása erőteljesen zuhant a közvéleménykutatások szerint, ami az internetes letöltések megadóztatásának elbukott tervére vezethető vissza, illetve a Fideszt érintő korrupciós vádakra. Októbertől kezdve számos tüntetés követte egymást az ország nagyvárosaiban.
Putyin csodálója
Orbánnak azt is a szemére hányják, hogy közel áll Vlagyimir Putyinhoz, aki kedden, február 7-én Budapesten fogadott.
A magyar vezető, akit rendszeresen vádolnak autoriter és populista elhajlással, Oroszországot a „nem liberális demokrácia” modelljének nevezte, és nem rejti el csodálatát az orosz elnök iránt.
Márpedig a magyar közvélemény, beleértve a Fidesz választótáborát, erősen kötődik az ország nyugati és európai hovatartozásához. És a Kreml vezetőjének látogatását megelőző napon kétezren tüntettek Budapesten „Igen Eurpára, nem Putyinra” jelszóval.
A veszprémi részleges vereség, amelyet a baloldal által támogatott független jelölttel szemben szenvedtek el, egyáltalán nem jelenti „a párt összeomlását”, hangsúlyozta az AFP-nek Tóth Csaba szakértő.
A Fidesz és kis szövetségese, a kereszténydemokrata párt megőrizte igen nagy többségét. A baloldali ellenzék továbbra is megosztott, és a szélsőjobboldali Jobbik sem profitál a hatalmon lévő párt nehézségeiből.
Orbán alig reagált a választásra. Facebook-oldalán azt írta, hogy tiszteletben tartja a veszprémiek döntését, és hogy „nem pihenhetünk a babérainkon”.
A Fidesz kézben tartja az ellenőrzést
Orbán már előre megpróbálta csökkenteni a választás tétjét, amikor kijelentette, hogy nincs olyan törvényhozási terve, amelyhez kétharmados többségre lenne szüksége kormányzásának következő három évében. Ám minden elemző megjegyzi, hogy szükség esetén a Fidesz még mindig könnyedén begyűjtheti a kétharmados többséget a parlamentben.
A Fidesz kézben tartja az ellenőrzést, de a veszprémi eredménynek „óriási szimbolikus jelentősége van”, jegyezte meg az AFP-nek Magyar Kornélia politológus.
Szerinte „világos, hogy október óta valami megváltozott a társadalomban. A Fidesz erre úgy reagált, hogy megpróbálta uralni a politikai agendát konzervatív témákkal, mint az üzletek vasárnapi zárvatartása vagy a bevándorlókkal szemben egyre ellenségesebb hang. Ez lehetővé tette, hogy lassítsa a népszerűség-csökkenést, de azt nem, hogy megfordítsa a tendenciát”.
A konzervatív blogíró, Balogh Ákos, akit az AFP szintén megkérdezett, „korrekciót” vár a Fidesztől: „A párt dönthetne úgy is, hogy kevésbé lesz agresszív, de ez nehéz, mert a konfrontáció a párt identitásának része, és mert ez a stratégia hosszú időn át jól működött.”
A Magyar Nemzet, az Orbán-párti újságok zászlóshajója hétfőn, a veszprémi „kudarc” után arra szólította fel Orbán Viktort, hogy lépjen. „A miniszterelnöknek – ha úgy ítéli meg – hatalmában áll korrigálni a kormány politikáján, személyi változtatásokról is szabadon határozhat. Ésszerű lenne lépnie, hiszen a Fidesz–KDNP támogatottságának eróziója kezd elgondolkodtató méreteket ölteni.”
Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal