rss      tw      fb
Keres

Átadták a 2015-ös Derkovits- és Kállai-ösztöndíjakat


MTI 2015. március 31., kedd 19:41

Nagy és komoly lehetőségnek nevezte a Derkovits Gyula képzőművészeti, valamint a Kállai Ernő művészettörténészi-műkritikusi ösztöndíjakat Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, aki kedd este a Műcsarnokban adta át a 2015. évi ösztöndíjakkal járó okleveleket.

Hoppál Péter hangsúlyozta: a genius loci (a hely szelleme) minden alkotó, műkritikus számára fontos inspiráció, ezért öröm, hogy a Műcsarnokban lehet köszönteni az ösztöndíjasokat, miközben az épületben látható vasárnapig a tavalyi díjazottak bemutató kiállítása Derko2015 címmel.

Az újabb generációk reménységet adnak: „itt vannak a kapudöntögetők (...), akik készek átvenni a stafétabotot” - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: ennek „előszobája” immár hatvan esztendeje a Derkovits-ösztöndíj.

A Kállai-ösztöndíj ennyire hosszú múltra nem tekinthet vissza, hiszen huszonötödször adják át, de aki megszerzi, beléphet egy olyan közösségbe, amelynek tagjaira felfigyel a szakma és a szélesebb közönség - mutatott rá Hoppál Péter.

Hóvári János, az ösztöndíjakat gondozó Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a kedd este átadott elismerések nagyon fontos díjak, amelyek talán ajtókat is kinyitnak, Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója pedig többek közt azt idézte fel, hogy hatvan éves története során a Derkovits-ösztöndíjnak sokszor volt köze a Műcsarnokhoz.

Az 1955-ben alapított, Derkovits Gyula festőről elnevezett képzőművészeti ösztöndíj egy éven át havi bruttó 100 ezer forint összeggel járul hozzá harmincöt évnél fiatalabb képzőművészek pályakezdéséhez, szakmai fejlődéséhez és előmeneteléhez. A Kállai Ernő művészettörténészről elnevezett ösztöndíj 1991 óta segíti a kortárs képzőművészet, iparművészet, fotóművészet, építőművészet és határterületeik kutatását, feldolgozását és publikálását.

Derkovits Gyula-ösztöndíjban huszonhat fiatal művész - Békési Evin, Gallov Péter, Gombos Andrea, Hardi Ágnes, Horváth Csaba Árpád, Izsák Előd, Jakatics-Szabó Veronika, Kristóf Gábor, Molnár Zsolt, Szalay Péter, Szécsényi-Nagy Loránd, Borsos-Lőrinc Lilla, Fabricius Anna, Kútvölgyi-Szabó Áron, Felsmann István, Hajas Katinka, Karsai Dániel, Keller Diána, Kovács Budha Tamás, Martin Henriknek, Brückner-Szalóky János, Szvet Tamás, Antal Balázs, Balázs József Tamás, Csató József és Koós Gábriel - részesült.

A Kállai Ernő-ösztöndíj hét alkotó - Dénes Mirjam, Szabó Gyöngyvér, Szőnyeg-Szegvári Eszter, Váraljai Anna, Zombori Mónika, Csatlós Judit és míg Kürti Emese Katalin - munkáját segíti.