Várhegyi Éva
- Részletek
- G-7
- 2011. január 31. hétfő, 05:14
Hiteltelen politikával a hitelesekért?
Hétfőn tette közzé az MNB a legfrissebb adatait és grafikonjait a lakossági és vállalati hitelek, illetve betétek alakulásáról. Az adatokból kiderül, hogy a lakosság hiteltartozása egy év alatt csaknem a tizedével nőtt, annak ellenére, hogy a hiteltörlesztések meghaladták az új hitelfolyósításokat. A számtani rejtvény megfejtésének kulcsa a forint árfolyamának alapos leértékelődése a svájci frankhoz képest, hogy csak a hitelfelvételeknél leginkább kurrens devizát említsük. Az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva jóval kisebb ugyan a magyar valuta értékvesztése, de a magyar háztatások zöme sajnos éppen a különösen erősödő svájci pénznemben adósodott el.
Mielőtt az igaztalan vádaskodás bűnébe esnék, gyorsan leszögezem: a svájci valutának az eladósodott magyar háztartásokat sújtó drámai felértékelődése nemcsak a forinttal szemben ment végbe, hanem gyakorlatilag a világ összes pénzével szemben (kivéve a jent). Jól tükrözi ezt, hogy míg a múlt év április vége és most január vége között (tehát az új kormány regnálása idején) a forint az euróhoz képest 2,1 százalékot veszített az erejéből, addig a svájci frankhoz képest 13 százalékot, tehát a forint gyengülésében a fő szerepet a svájci frank általános erősödése játszotta. Azért igazán nem okolható a magyar kormány, hogy nem állította meg a svájci valuta erősödését, habár ambíciójából nyilván kitelt volna ez is.
De azért emlékezhetünk rá, hogy meggondolatlan megnyilvánulásaikkal jó párszor maguk is előidézték a forint megrendülését az euróval (és ezen keresztül persze a frankkal és a dollárral) szemben. Elég a Kósa–Szijjártó-nyilatkozatokra, vagy a Matolcsy–IMF-konfliktusra gondolnunk, amelyek, ha rövid időre is, de alaposan betettek a magyar valutának, és főként a devizában eladósodottak családoknak.
A nagyobb, bár még látens veszélyt a hiteltelen gazdaságpolitika jelenti. Pedig az Orbán-kormány szokatlanul erős bizalmat kapott a pénzügyi befektetői köröktől. A kétharmados parlamenti többséget a hitelminősítők és elemzők többsége meglepő jóhiszeműséggel úgy értelmezte, hogy Orbánék még nagyobb lendülettel folytatják majd a Bajnai-kormány által megkezdett stabilizációt, s a jelentős felhatalmazás birtokában a nagyobb formátumú reformokba is belevágnak. A pénzügyi befektetők, sőt a nemzetközi szervezetek és a nyugati kormányok is azzal áltatták magukat, hogy a populista, tőke- és nyugatellenes, a reformokat különadókkal helyettesítő, más helyeken viszont pénzosztó politika az őszi önkormányzati választásokkal véget ér, és októbertől megkezdődik a felelős kormányzás. Jóhiszemű várakozásuk egészen november végéig kitartott.
Az első nyilvános pofont a Moody’s adta, amikor december elején az ország adósosztályzatát a befektetésre ajánlott kategória legaljára vitte le, azzal az indoklással, hogy a magánpénztári vagyon felélése veszélyezteti az ország hosszabb távú egyensúlyát. Pár héttel később hasonló indokkal, hasonló lépést tett a másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings, amely ráadásul negatív kilátással látta el kedvezőtlen minősítését, a harmadik, az S&P pedig csak azért nem, mert ő már júliusból stabilról negatív kilátásúra értékelte át Magyarországot, megtartva rossz, befektetésre éppen csak ajánlott besorolását.
December óta tehát Damoklész kardjaként lebeg felettünk – és kiváltképp a devizahitelesek feje felett – az a fenyegetés, hogy ha a február közepére beígért reformcsomag csalódást okoz, rövid idő belül a befektetésre nem ajánlott (spekulatív vagy „bóvli”) kategóriába sorolják a magyar devizaadósságot. Ami persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy ne tudnánk finanszírozni az államadósságot, de azt igen, hogy lényegesen drágábban, mint eddig.
Azt sem árt látni, hogy a forint nagyobb mértékű gyengülését eddig a jegybank november vége óta megkezdett kamatemelő politikája is fékezte, amelyről már tegnap esett szó. Kamat és árfolyam többnyire egymással ellentétesen mozog: ha az egyensúlyi helyzet megbomlik, például az infláció megugrása vagy a költségvetési helyzet romlása miatt, akkor vagy az ország valutája gyengül, vagy a tőle elvárt kamatszint emelkedik, vagy a kettő valamilyen kombinációja megy végbe. Ha az inflációs veszélyre nem reagált volna a jegybank, akkor vélhetően gyengült volna a magyar valuta, sőt az is lehet, hogy a hitelesség hiánya miatt spekuláció indult volna a forint ellen. Biztosat persze senki sem mondhat; ez az oka annak, hogy minden lépést és annak az ellenkezőjét is okkal-joggal lehet kritizálni.
Egy dolgot lehet bizonyosan állítani: a befektetőknek a magyar kormány gazdaságpolitikáját illető csalódása, amely a különadókkal kezdődött és a nyugdíjpénztári vagyon államosításában teljesedett ki eddig, nemcsak a kormány hitelességét nyirbálta meg, hanem a finanszírozási feltételeket is jelentősen rontotta. Jól szemlélteti ezt a magyar állam csődkockázatának, az ún. CDS- (Credit Default Swap) felárnak a megugrása november végén, amikor egyértelművé vált, hogy a kormány nem tartós hatású szerkezeti reformokkal, hanem egyszeri vagyondézsmákkal kezeli az egyensúlyi problémákat:
Az 5 éves szuverén CDS-felárak alakulása egyes európai
feltörekvő országokban - MNB Ábrakészlet, 2011. január 24.
Mindez azt is jelzi, hogy hamarosan véget ér az a – már eddig sem rövid – türelmi idő, amit a „piacoktól” kapott az új magyar kormány. Eddig csak figyelmeztető jelzéseket, intőket adtak neki, a bizonyítvány kiállításával vélhetően még február közepéig várnak.
Csak nehogy úgy járjunk, mint Hoffman Rózsa kisdiákjai, akik szerencsésebb időben született nagytestvéreikkel ellentétben már nem ússzák meg a buktatás szégyenét és összes ódiumát. A bukás leginkább azokat a forintban, illetve devizában eladósodott családokat sújtaná a kamataik, illetve tartozásuk emelkedése révén, akikért oly látványosan aggódik időnként a kormány. Ahelyett, hogy hiteles gazdaságpolitikával könnyítené meg a jövőjüket, és persze mindnyájunkét.
