Néhány megjegyzés Hanák András cikkéhez
- Részletek
- 2011. máj. 26. csütörtök, 04:11
- Kertai Gyula
Kertai Gyula
Az úgynevezett DSK-ügy kapcsán két reflexió látott napvilágot a Galamuson: Mihancsik Zsófia és Hanák András írása. Az utóbbihoz lenne néhány megjegyzésem.
Mindenekelőtt, Hanák úr – ügyvéd létére – elkövet valamit, amit nem szokás: prejudikál. Eleve feltételezi, hogy DSK (mint a „pénz-szex-politika” hármasának édes bűvöletében élő hedonista alak) bűnös. Még ha nem is mondja ki ezt így, írásának szinte minden mondatából erre lehet következtetni. Némi felmentést ugyan adna DSK-nak, amikor felveti annak a lehetőségét, hogy a volt IMF-vezér a nemiség megszállottja, aki bizonyos helyzetekben nem ura saját cselekedeteinek (vagyis nem büntethető, hanem kényszergyógykezelésre szorul, akárcsak egy súlyos pszichiátriai beteg). Persze, rögtön hozzá is teszi, hogy amennyiben ez így lenne, az Egyesült Államokban nem valószínű, hogy az esküdtszék is erre a következtetésre fog jutni. Ennél sokkal érdekesebb azonban, hogy mi van akkor, ha Strauss-Kahn mégsem a „temporary sexual insanity” állapotában követte el azt, aminek elkövetésével gyanúsítják. Ekkor ugyanis két lehetőség marad. Az egyik: DSK egy ostoba ember, aki egy pár perces örömért (hm, ha ugyan egy kikényszerített felláció a közismerten szex-ínyenc DSK-nak örömöt jelent...) feláldozza az említett hármasból a másik kettőt, a pénzt és a politikát (sőt, a szexet is, hiszen ha bűnösnek mondják ki, gyakorlatilag élete végéig raboskodhat majd, és valószínűleg nem lesz alkalma többé egyik kedvenc időtöltésével múlatni az időt). Teszi ezt egy olyan ember, aki ugyan „gauche caviar”, ám – már csak a megfelelő mennyiségű pénz és hatalom okán is – szinte bizonyosan válogathat a nagyszámú önként jelentkező hölgyek között. Hát, nem tudom... Nekem ez eléggé sántít, hogy úgy mondjam, nem életszerű.
A másik lehetséges változat a csapda, más szóval az összeesküvés. Nézzük, mit is erről az ügyvéd úr:
„Ami a közvélemény szórakoztatását illeti, az is alig hihető, hogy a Matignon palotából irányították volna ennek a gyorsan bekövetkező balsorsnak a szálait. Erre a francia elnök és emberei logisztikailag sem lennének képesek, és annyi eszük bizonyára van, hogy tudják, az ilyen akciók tervezgetése, előkészítése és kivitelezése sokáig nem marad titokban. Sok minden titokban marad ezekben a mai, népi fogyasztásra szánt demokráciákban, de az efféle ármánykodások aligha.”
Hát persze. Hogyan is lennének ilyesmire képesek a francia elnök (aki még véletlenül sem a Matignon-palota lakója, az ugyanis a mindenkori francia miniszterelnök rezidenciája, az államelnökök megválasztásuk után az Elysée palotába költöznek...) emberei, pláne „logisztikailag”. De mondjuk a titkosszolgálat emberei talán mégis. Már csak azért is, mert az efféle műveletek megtervezése és lebonyolítása ugyancsak a „szakmájukba vág”. És bizony még a mai demokráciákban is előfordulhat, hogy az efféle akciók a nép előtt titokban maradnak. (Bizonyítani ezt lehetetlen, épp azért, mert titokban maradnak...). A Kennedy-gyilkosságok óta én valahogy nem tudom kizárni a lehetséges változatok közül az ilyenfajta összeesküvés-elméleteket.
A konkrét esetre vonatkozóan elmondanék néhány apró, ám mégis figyelmet érdemlő dolgot. A szobalány (akiről szinte azonnal megtudtuk, hogy mélyen vallásos muzulmán, vagyis még a gyanúja sem merülhet fel, hogy benne lenne ilyenfajta pajkos játszadozásban) akadálytalanul bement DSK szobájába, amikor a gyanúsított a fürdőszobában tartózkodott. Nos, aki járt már mostanában luxusszállóban, az tudja, hogy a szobáknak nincs hagyományos kulcsa, hanem egy elektronikus kártya segítségével lehet bemenni. A belépést követően ezt a kártyát a bejárat melletti falon található olvasóba kell helyezni. Enélkül ugyanis nincs áram a szobában, és a fürdőben sem. A szálloda számítógépe pontosan tudja, hogy melyik vendég van otthon, és melyik nincs. A szobalány pedig nem megy be takarítani oda, ahol a vendég otthon van. Ha mégis véletlenül benyitna, rögtön észreveszi, hogy a vendég a szobában tartózkodik: ugyanis a kulcskártya az olvasó egységben van, és ő így nem tudja oda beilleszteni a saját kártyáját (erre mindenképpen szükség van, hiszen – áram híján – ő sem tudna dolgozni). Ilyenkor a szobalánynak a házirend szerint azonnal el kell hagynia a szobát. De feltételezzük, hogy DSK kártyája nem volt az olvasóban, és emberünk vaksötétben zuhanyozott. Mit is tesz „életszerűen” egy mélységesen vallásos muzulmán hölgy, ha a fürdőből kilép egy meztelen férfi? Megmondom: szerintem sikít egyet, és haladéktalanul KIROHAN a szobából... De a szóban forgó hölgy nem ezt tette, hanem megvárta, amíg DSK – úgy is mint nemcsak a ruhájából, hanem emberi mivoltából is kivetkőzött vadállat – ráront, és kényszeríti arra, hogy azt tegye, ami a gyanú szerint történt. Ő pedig nem védekezett, nem harapott bele például Strauss-Kahn úr tolakodó hímtagjába, hanem megvárta, amíg az aktus befejeződik, gondosan köpött egyet (mégiscsak maradjon valami bizonyíték a helyszínen), majd kiment. Hogy ezután mi történt, azt nem tudni pontosan, de a szállodától csaknem egy órával az esemény után futott be a riasztás a rendőrségre. Közben pedig DSK összecsomagolt, rendezte a számláját, kicsekkolt, nyugodtan kisétált a hotelből, és a reptérre hajtatott. Mellesleg, még azt sem lehet tudni, hogy valóban idő előtt távozott-e. A rezerválásnál – de legkésőbb a bejelentkezéskor – minden vendégtől megkérdezik ugyanis, meddig marad... Könnyen kideríthető, hogy valóban el akart-e utazni aznap.
Tévedés ne essék: nem állítom, hogy DSK ártatlan. Ám VÉLELMEZEM, és ez megilleti őt (is), akármennyire is „gauche caviar”. Csupán azt szerettem volna illusztrálni, hogy nem lehet száz százalékig kizárni azt sem, hogy a mélységesen vallásos muzulmán szobalány – DSK-hoz hasonlóan – szintén nem veti meg a pénzt, és megfelelő összeg ellenében hajlandó volt eljátszani azt a szerepet, amellyel valakik megkínálták. Túl sok minden volt itt megfelelő időben megfelelő helyen...
Persze, lehet mindez fikció csupán, és minden egyezés valóságos személyekkel és helyszínekkel csak a véletlen csalóka játéka. De egyértelműen nem lehet kizárni ezt a forgatókönyvet sem. És ha profik rendezték az előadást, soha nem fog kiderülni, mi is történt valójában azon a szép májusi napon, 2011-ben a New York-i Sofitel szálló 3000 dolláros lakosztályában.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!