rss      tw      fb
Keres

Apolitika



Ahogy a kormányzat egyre agresszívebben igyekszik az akaratát rákényszeríteni a társadalomra, és ahogy az ellenzéki pártok változatlanul tehetetlennek tűnnek, egy új politikai lehetőség látszik kirajzolódni. Mind többen fordítanak hátat a pártoknak, a politikusok népszerűsége pedig egyre csökken, a bizalomból már-már csak a legfanatikusabb hívekben marad meg valamennyi. A politikát immár nemcsak úri huncutságnak, de egyre többen mindinkább ártalmasnak és károsnak is látják. Elképzelhetővé és talán vonzóvá is válik egy „politikamentes”, másként megfogalmazva egy szakértői „politika”. Valójában már a Bajnai-kormány is ezt képviselte, de jelenleg Tétényi Éva, Esztergom polgármestere testesíti meg a csak a feladatokra koncentráló politikamentességet. Minden tiszteletem a polgármesteré, aki az ellenfél túlereje és alantas eszközei ellenére sem hagyja teljesen tönkretenni a városát. Felismerte azt is, hogy helyileg nem lehet tartós sikert elérni. A város határain túlmutató törekvéseivel viszont – szándéka ellenére is – olyan alternatívát képvisel, amelynek megvalósulása még az eddigieknél is tágabb teret adna a korrupciónak, a manipulációnak és a hamisságnak. Az a tisztesség tehát, amit Tétényi Éva képvisel, amivel a munkáját végzi, véleményem szerint éppen az ellenkezőjébe fordulna, ha országos méretekben válhatnának valóra a vágyai.

Tudom, hogy ez egyáltalán nem magától értetődő, a politikusok és a politika elutasítottsága hazugságról hazugságra, kudarcról kudarcra nő. Szinte magától adódik és erősödik az a gondolat, hogy nélkülük könnyebb lenne, hogy ők csak akadályozzák a problémák megoldását. Ráadásul Esztergomban ez nem csak képzelgés, hanem valóság: a képviselőtestület Fideszes többsége mást se tesz, csak új problémákat gyárt és a régieket még súlyosabbá teszi. Hogy állíthatok akkor olyat, hogy a politikusok és a politika nélkül még több, még nagyobb, szinte katasztrofális problémákkal nézhetünk szembe? Valójában Orbán Viktor is ezt az apolitikus hangulatot igyekezett a maga hasznára fordítani, amikor meghirdette, hogy a felesleges viták helyett dönteni kell és végre kell hajtani a döntéseket. Ez bizony a politika kiherélése! Ha ez valósággá lesz, a „politika” csak intrika, csalás és becsapás, erőszak és kényszerítés marad, semmi több. Szóval a politikai cselekvés és gondolkodás jó ideje bomladozik Magyarországon. A pártszimpátia nélküli többség és Tétényi Éva miniszterelnöki elképzelései is úgy tekinthetőek, mint ennek a bomlási folyamatnak a következményei.

A kérdés csak az, hogy a politika felszámolása vagy újraalapítása-e a megoldás. Mindkettőt többféleképpen is meg lehet tenni. Orbán már – meg sem tudom mondani milyen régen – arra törekszik, hogy a politikát az egyeduralom révén számolja fel. Láthatjuk, ebben jelentős előrehaladást tett az elmúlt egy évben. Erről már rengeteg fontos és pontos elemzés született, s leginkább arról szólnak, miként süllyedünk mind mélyebbre a mocsárban. A kiút megtalálása azonban még ennél a tudásnál is fontosabb. Minél kevesebb az ötlet, minél kevesebb a vita a kiútról, annál tartósabb marad a politikai apátia. Az ellenzék politikusai is tétovák és bizonytalanok maradnak, ha hiányoznak a viták.

A politika felszámolásának másik útja a szakértői „politika”. A szakértői, politikusmentes „politika” ötlete spontán módon alakult ki és nemcsak Tétényi Éva képviseli, de a Facebookon szerveződő „civil” politikai szerveződések is. Megjelentek tehát a politikusok, akik letagadják, hogy ők azok volnának. Ez lehet önbecsapás is, hazugság is, kétségtelen viszont, hogy sokaknak tetszik. Sokkal jobban tetszik, mint azok, akik politikusnak is vallják magukat. Az én álláspontom azonban az, hogy a politikusmentes „politika” alaposan elvéti a célt, vagyis „az ország sorsának jobbra fordítását”. * Tegyük most zárójelbe, hogy nem létezik olyan ország, amelynek önálló, polgáraitól elkülöníthető sorsa lenne, vagyis tegyük zárójelbe, hogy a cél a polgárok, lakosok, emberek – kinek hogy tetszik – sorsának jobbra fordítása. Fontosabb ennél, hogy Tétényi Éva úgy gondolja, ez akkor érhető el, ha elfogadjuk, hogy a mindennapi ügyek politikamenetesek. Így érvel: „Amikor az emberek mindennapjairól van szó, már majdnem mindegy, hogy ki melyik párt szimpatizánsa, itt bizony ügyek vannak […] az ügyeket pedig szakmai alapon, együttműködve kell megoldani. ” (A szerintem fontos részeket kiemeltem.) Aztán így folytatja: „Ott ül egymás mellett a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Vállalkozók Pártja képviselője […] Politikai kérdésekben, teszem azt, a Jobbik és az MSZP jó eséllyel egymás ellen szavazna, ezeken a kabinetüléseken azonban konkrét ügyekről van szó […] és ezekben felül tudnak emelkedni az ideológián. Szerintem Magyarország számára ez lehet a kivezető út.”

Magyarország számára tehát – Tétényi Éva szerint – az lehet a kivezető út, ha ideológiamentesen, azaz szakmai alapon kezelnénk a konkrét ügyeket. Ennek érdekében ő hajlandó lenne zárójelbe tenni mindenféle, a pártok által képviselt ideológiát. Csakhogy legtöbbször nem az ideológiákkal van a baj, hanem az érdekekkel. Esztergomot nem az ideológiák teszik tönkre, hanem az érdekek. Meggyes és társainak érdekei. Ezek részben bizonyára anyagi érdekek, hisz milliárdokért kellene felelniük. Részben viszont csoportérdekek, amelyek a Fidesz-hierarchiában való elhelyezkedésről, részben pedig a győzedelmes Fidesz és vezérének presztízséről szólnak. Az érdekeket nem a politika teremti, és nem lehet tőlük megszabadulni a depolitizálódással. A (párt)politika csak láthatóvá teszi, felszínre hozza és ezáltal ellenőrizhetővé változtatja a különféle egyéni és csoportérdekeket. Semmi sem alkalmas az érdekek oly mértékű rejtegetésére, mint a vitamentes „politizálás” (azaz az orbánizmus) és a szakmai „politizálás”. Az ideológiák nyilvánvalóvá teszik, milyen utakon kívánja egy-egy politikai alakulat levezetni az érdekek konfliktusaiból adódó feszültségeket, világossá teszik azt is, hogy milyen típusú érdekeknek nyitnak utat és melyek előtt zárják be a kapukat. A „konkrét ügyek szakmai megoldása” ellenben (amennyiben ezt mint politikai cselekvésmódot tekintjük) letagadja, hogy bármi köze is lehetne az érdekekhez. Van még valami, amit a politika és a politikus (nem feltétlen a magyarországi) nyíltan kell hogy vállaljon: tetteinek társadalmi következményeit. A szakmai megközelítés azonban legtöbbször szelektálja a következményeket, azaz a következményeknek csak egy szűk, számára kedvező körét hajlandó figyelembe venni. Manapság erre Demján Sándor szolgáltatja a legjobb példát, amikor döbbenetes rövidlátással harcot hirdet a művészetek ellen, amikor a saját profitja növelése érdekében az ún. „értéktermelő” munkát dicsőíti (még az alkotmányba is bekerült ez a sületlenség!), vagy amikor állami vállalatok létrehozására biztatja a kormányt.


Hidden World – flickr/DaveC71

A szakmai „politizálás” tehát látenssé teszi az érdekeket és elrejti azokat az érveket, amelyek alapján kiválogatják és látni engedik a következmények egy részét, egy másik részét pedig elrejtik. Most már talán érthető, miért állítottam, hogy a korrupció és a manipuláció növekedéséhez vezet a tényleges politika negligálása. De nem ez az egyetlen probléma.

Tétényi Éva úgy képzeli, hogy a feladatok mindig, sőt még a programok is semleges jellegűek: „Azt állítom, hogy – akárcsak Esztergomban – bármilyen együttműködés elképzelhető. Amikor van egy adott cél, meg kell nézni, hogy melyek azok a pártok, civilszervezetek, mozgalmak, amelyekkel azonos a program. Ha ez majd országos szinten komolyan felmerül, egy olyan program, cél létrejöttét szeretném elérni, amely mentén össze lehet fogni. Ilyen szempontból majdnem mindegy számomra, hogy ki képviseli azt a pártot. A lényeg, hogy hiteles ember legyen.” A szakértői „politika” tehát nemcsak látenssé teszi az érdekeket – azaz szabadjára engedi őket –, de negligálja az értékeket is. Orbán is ezt teszi, azzal a különbséggel, hogy közben azt állítja, hogy megmenti, új életre kelti vagy éppen helyreállítja őket. Valójában még a szakértelem sem érdemli meg a nevét, ha értékmentesen teszi a dolgát, akkor nem is szakértelem, csak egyszerű technikai tudás, majdnem semmi. A szakértelmet ugyanis éppen a hasznosulás módjának tudása és a következményekért vállalt felelősség teszi, kiváltképp a politikában. A hasznosulás módja pedig a társadalmi következményekben, az értékek, viszonyok és normák reprodukciójában vagy éppen megsemmisítésében ismerhető fel. A „bármilyen” együttműködés esetén „majdnem mindegy” mifélék lesznek a következmények. Ebből következik, hogy a Tétényi Éva-féle szakértői „politika” képtelen különbséget tenni demokratikus és antidemokratikus pártok között. Fenntartás nélkül együttműködik például a Jobbikkal, és még büszke is rá.

Ha a szakértői „politikára” a társadalmi-politikai problémák megoldásának pártpolitikát helyettesítő alternatívájaként tekintenek, akkor ezt a demokrácia megsemmisítése egyik módjának látom. Van azonban egy speciális eset, amikor átmenetileg helye és szerepe lehet. Lehetségesek ugyanis olyan gazdasági vagy társadalmi válsághelyzetek, amikor a demokrácia normál működésmódja nem nyújt kellő lehetőséget a cselekvésre. Ezekben és csakis ezekben a helyzetekben, vagyis kizárólag átmenetileg helye van a szakértői „politikának”. Valahogy úgy, ahogy a korai köztársasági Rómában a „diktátornak”, akinek módja volt a válság megoldása érdekében rendkívüli intézkedéseket hozni, de nem volt módja a köztáraság intézményeihez és törvényeihez hozzányúlni, kinevezése pedig fél év után megszűnt.



Krémer Ferenc                   



* Valamennyi idézet a hvg.hu Tétényi-interjújából való


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!