Az MSZP kongresszusa elé
- Részletek
- Niedermüller Péter
- 2011. június 17. péntek, 05:09
Nem kell különösebben dramatizálni a helyzetet, hogy kijelenthessük, az MSZP súlyos, a hazai baloldal és a demokratikus ellenzék lehetőségeit, politikáját hosszabb távon is meghatározó döntések előtt áll. A kongresszusnak ugyanis arról kell határoznia – mondja a párt elnöke −, hogy milyen irányba haladjon a párt a jövőben. E kérdés megválaszolásától függ társadalmi támogatottsága, a demokratikus ellenzékkel való összefogás lehetősége, a Fidesz–KDNP-kormány autoriter, nemzeti-konzervatív, ellenmodernizációs politikájának leváltása. A felelősség nagy, ugyanakkor nem látni, hogy a párt minden vezetője tisztában lenne ezzel a felelősséggel. Sokkal inkább pártbeli ellenfeleik legyőzése, kiebrudalása köti le őket. Ennek jegyében adnak interjúkat jobboldali vagy akár szélsőjobboldali lapoknak, durváskodnak a Facebookon, beszélnek ostobaságokat a baloldali politikába való beleszólás és a tagdíjfizetés közötti „összefüggésekről” – mindezt persze a jobboldal legnagyobb örömére.
Mindennek ellenére – vagy talán éppen ezért – érdemes leszögezni, hogy a kongresszus ugyan az MSZP-ről szól, de nem csak az MSZP ügye. Ez minden a demokrácia, a baloldal mellett elkötelezett ember ügye, mindenkié, akinek fontos ez az ország, mindenkié, aki nem akarja, hogy a Fidesz-KDNP szélsőségesen jobboldali politikája évtizedekre uralkodó pozícióba kerüljön. Az MSZP ma – fogalmazzunk visszafogottan – nem tud olyan üzeneteket megfogalmazni, amelyek alapján a választók elhinnék, hogy ez a párt tudja, mit kellene tenni, ha kormányra kerülne, s ezért érdemes erre a pártra szavazni. Mindannyian tudjuk, hiába növekszik hétről hétre azok száma, akik elfordultak a jelenlegi kormánytól, annak politikájától, ebből az elfordulásból lényegében semmi haszna sincs sem az MSZP-nek, sem más demokratikus ellenzéki pártnak vagy mozgalomnak. Ha semmi másnak, akkor ennek a ténynek el kellene gondolkoztatni még azokat is, akik azt hiszik, hogy egyes csoportoknak és politikusoknak az MSZP-ből való kiszorításával majd megoldódnak a párt problémái. Ez azonban nyilvánvaló önbecsapás, ami nem mellékesen a lehető legnagyobb ajándék a kormánypárt számára. Közhely ugyan, de mégis ki kell mondani újra és újra: az MSZP mindaddig nem lesz komolyan vehető, valódi alternatívát felmutató párt, amíg nem látja be, hogy csak akkor juthat kormányzati felhatalmazáshoz, ha képes olyan üzeneteket, olyan társadalomképet kínálni, amelyek nemcsak a párt törzsszavazói, hanem a tágan értelmezett balliberális értékeket követő választópolgárok számára is elfogadhatók, támogathatók. S itt nem annyira konkrét szakpolitikai programokról, mint inkább olyan közös értékekről, olyan társadalmi imaginációkról van szó (vagy kellene hogy szó legyen), amelyek túlmutatnak a pártpreferenciákon, az ideológiai különbségeken, s megteremtik a liberális demokrácia visszaállításának lehetőségét. Az orbáni rendszerrel való szembefordulás, az MSZP nyitottabbá tétele ezt jelenti, ezt követeli meg – nem többet, de nem is kevesebbet. Annak, hogy a demokratikus ellenzék ilyen értékekre épüljön, ezek alapján szerveződjön, vannak bizonyos előfeltételei, s a kongresszusnak ezekkel kapcsolatban nagyon világosan állást kellene foglalni – persze csak akkor, ha a párt valóban érdekelt a demokratikus ellenzék összefogásában, ha igényt tart a demokratikus ellenzéken belüli vezető szerepre, ha maga mögé akarja állítani a baloldali, balliberális gondolkodású, de a párthoz szervezetileg nem kapcsolódó polgárokat.
Az első, és talán legfontosabb feladat a baloldali politika morális autoritásának, a párt vitathatatlan erkölcsi tartásának, megkérdőjelezhetetlen etikai normáinak a visszaállítása, illetve megteremtése, az arra irányuló egyértelmű és következetes igyekezet. Ez akkor is megkerülhetetlen feladat, ha mindannyian tudjuk, hogy a politikai kultúra, a politika erkölcsi minősége ebben az országban – a szerencsésebb európai országokkal összehasonlítva − rendkívül alacsony színvonalú, s ebben a környezetben az MSZP semmivel sem áll rosszabbul, mint bármely más párt. De jobban sem áll, semmivel sem – és pontosan ez a probléma. A megújuló, megújulni akaró baloldali politika ugyanis nem elégedhet meg kisebb javítgatásokkal, egyszerű kozmetikázással, retorikai fogásokkal, látszateredményekkel, nem mutogathat más hazai pártokkal szembeni tényleges vagy vélt előnyeire, hanem szigorú, egyértelmű, következetesen érvényesített és jól átlátható erkölcsi szabályokra és elvekre van szüksége. Olyanokra, amelyek a korrupciónak még a gyanúját sem engedik meg; olyanokra, amelyek ellehetetlenítik a helyi „kiskirályokat”, meggátolják az elvtelen személyi összefonódásokat, hozzájárulnak a párton belüli demokrácia kiszélesítéséhez, s elismerik a valódi teljesítményeket. S ily módon elutasítja azt a Magyarországon uralkodóvá vált politikai kultúrát, amely a – párton belüli és azon kívüli − politikai ellenfelek megbélyegzésén, kirekesztésén, folyamatos gyalázásán alapszik. Amíg az MSZP és a párt vezetése nem határolódik el egyértelműen ettől a beszédmódtól, az e mögött rejlő szemlélettől és a normáktól, amíg hallgatásával mintegy legitimálja ezt, amíg eltűri a másokat befeketítő híreszteléseket, a gyanúsítgatásokat, sőt, hazudozást, addig nyilván nem érdemes még a kérdését sem felvetni a párt morális autoritásának. S főleg nem érdemes azt várni, hogy ezzel a szemlélettel és beszédmóddal a progresszív baloldal hívei – akármilyen formában is – azonosuljanak.
Hasonlóképpen elengedhetetlen a progresszió, a modernizáció mint érték melletti elkötelezettség. E kiállásnak megvannak a maga jeles hagyományai az MSZP-n belül, s a kongresszusnak ezekhez a hagyományokhoz kell visszanyúlnia, ezeket kell felmutatnia és mozgósítania. A baloldal megújulásának egyik alapvető kritériuma a szembefordulás, a piac, a verseny, a kapitalizmus, a globalizáció populista, nacionalista és protekcionista elveken alapuló felfogásával, és ezzel egyidejűleg a késő kapitalizmus társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális rendszerének kritikai elemzése. A megújuló, progresszív baloldalnak azt kell nyilvánvalóvá tennie, hogy a mai, gyorsan és folyamatosan változó világban csak akkor tud érvényes politikai üzeneteket megfogalmazni, ha képes a gazdasági és szociokulturális átalakulások értelmezésére, s ha nem elégszik meg ezek – érzelmi alapon történő – minősítésével, elutasításával. Azt kell hangsúlyozni, hogy a szociális igazságosság elválaszthatatlan a társadalmi innovációtól. Ha lemondunk a társadalmi innovációról, nem leszünk képesek a szociális igazságosság megteremtésére sem. Éppen ezért kell a progresszív baloldalnak minden erejét Magyarországon is a tudás alapú társadalom megteremtésére és „berendezésére” fordítani, s ebből következően alapvető prioritást biztosítani az oktatás számára. Azt az üzenetet kell megfogalmazni, hogy nincsen lezárt, statikus, egyszer és mindenkorra megszerzett tudás, hogy a tudás nem egyszerűen szakismeretek összessége, hanem a világban való jártasság, eligazodás legfontosabb eszköze, a társadalmi biztonság nélkülözhetetlen kritériuma, s egyben a gazdaság fejlődésének alapvető előfeltétele. A modernizáció azonban nemcsak a tudás átértékelését, a tudáshoz való hozzáférés különféle módozatainak a megteremtését jelenti, hanem a kulturális sokféleségnek, az identitások pluralizmusának, a mindennapi élet szabadságának elismerését, s ehhez kapcsolódóan az emberi méltóság és az emberi jogok feltétel nélküli tiszteletben tartását. Ha a kongresszus nem áll ki egyértelműen a társadalmi és kulturális modernizáció mellett, nem teszi ezt társadalom- és jövőképének egyik meghatározó értékévé, hanem saját korábbi retorikájába ragadva a „hiteles baloldali értékeket” emlegeti a társadalmi problémákkal, konfliktusokkal és megoldásukkal kapcsolatban, akkor ily módon (is) azt teszi nyilvánvalóvá, hogy nem érti a ma őt körülvevő világot.
Végül, a kongresszusnak el kell köteleznie magát az alsó társadalmi rétegek, s ezen belül a cigányság integrációja, befogadása, a társadalmi különbségek, távolságok, szakadékok csökkentése mellett. Ennek az elköteleződésnek nemcsak a baloldali pártok hagyományai, hanem a jelenlegi kormány kifejezetten és durván szegényellenes politikája miatt is különösen nagy a jelentősége. Ugyanakkor az alsó társadalmi rétegek integrációja elemi morális kérdés is, a társadalom peremére szorultak befogadása az emberi méltóság kérdése is. Az integráció azonban csak akkor tud megtörténni, ha az alsó társadalmi rétegek mobilizálhatóvá válnak, ha maguk is részt vesznek ebben a folyamatban, ha olyan tényleges perspektívákat látnak, amelyek nyomán saját személyes életükben is hajlandók erőfeszítéseket tenni. Az oktatás, a tanulás, az élet minden területére kiterjedő esélyegyenlőség biztosítása, a szegregáció, a diszkrimináció, a különböző formákban megnyilvánuló cigány- és szegényellenesség, a rasszizmus és a rasszista erőszak leghatározottabb elutasítása az egyik út, amely a társadalmi integrációhoz vezethet. A másik a hozzájutás a munkához, de nem üres ígéretek és sehova nem vezető közmunkaprogramok formájában, amelyek leginkább csak a programban résztvevők megbélyegzésére alkalmasak. A progresszív baloldalnak sokkal inkább – e tekintetben is – a helyi kezdeményezéseket és megoldásokat kellene támogatnia, s az oktatás, az egészségügy, a család- és idősgondozás, a szociális gondozás különböző szféráiban rejlő lehetőségeket lenne érdemes előtérbe helyeznie. A megújuló baloldalnak azt kellene felvállalnia, képviselnie, hogy az alsó társadalmi rétegek integrációja nem egyszerűen ezeknek a rétegeknek, hanem az egész társadalom ügye, a társadalmi felelősség és moralitás megkerülhetetlen kérdése.
A felsorolást, hogy mivel, milyen problémákkal és konfliktusokkal kellene foglalkoznia a kongresszusnak, hosszasan lehetne még folytatni. Mégis azt gondolom, elsősorban a fenti három kérdéskör, a róla folytatott vita jelölheti ki a progresszív baloldal narratívájának a kereteit. A „Merre tovább MSZP” kérdését ma már nem lehet a megszokott retorikai fogásokkal, és még kevésbé a lényegi, tartalmi kérdéseket megkerülő, durva és becstelen személyeskedéssel megválaszolni. A kongresszus hosszú ideig az utolsó lehetőség az MSZP számára, hogy megmondja, mit akar, mit gondol magáról, az őt körülvevő világról, a magyar társadalomról. Kíváncsian fogjuk hallgatni.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
