rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. április 28.

Földes György, a politika történeti intézet főigazgatója


Bolgár György
: - Ön sokáig vezető szocialista politikus volt, most már régóta nem az. De gondolom, a véleménye fontos, és még fontosabb lehet a közeljövőben arról, hogy milyen irányt vegyen az MSZP, milyen legyen a magyar baloldal. Foglalkoznak ezzel az intézetben? Foglalkozik ezzel Ön személyesen is?

Földes György: - Természetesen foglalkozunk, baloldali szellemi műhelyként, és én magam is foglalkozom, személyesen, miután felkérést kaptam a szocialista párttól, hogy készítsek számára egy helyzetelemzést, és adjak egyfajta iránymegjelölést is. Persze az utóbbi hosszabb időt fog igénybe venni.

- Nem szeretnék az elemzés elébe vágni, gondolom, nem is tehetem, de Önnek számos gondolat már nyilván régóta a fejében van. Valószínűleg megfogalmazta már magában, és talán másoknak is elmondta, hogy Ön szerint milyen irányba megy az MSZP, mi volt a hiba, és merre kéne menni a jövőben. Mégis, mit tehet az MSZP? Hiszen tudjuk, hogy kapitalizmus van, jó ideig még nyilván az is lesz. A kapitalizmust tőkések csinálják, és a tőkéseket nem lehet, nem szabad elriasztani, mert akkor a gazdaság összeomlik. Vagyis most „nem szabad őket utálni”, ahogyan régen azt egy hagyományos baloldali párt megtehette. Ha kormányra akar kerülni egy baloldali párt, a kapitalizmusba kell illeszkednie, és jó együttműködést kell fenntartania, nemcsak a munkavállalókkal, de a munkaadókkal is. Tehát milyen mozgástere van a baloldali pártnak? Mennyire lehet például nem-liberális?

- Ez a kérdés már felért egy helyzetelemzéssel. Annyit azonban hozzá szeretnék tenni, hogy a szocialista párt többek között azért került abba a helyzetbe, amiben most van, mert ezen a gondolatmeneten haladva, amit Ön mondott, a magyar társadalom úgy érezte: a fennálló politikai képződmények közül talán leginkább a szocialista párt az, amelynek a legkevesebb problémája van a mai magyar valósággal. Akár a rendszer formáját, akár a politikai kurzus formáját vagy a szellemi formáját illetően is. A parlamenti választásokon elinduló pártok közül talán egyedül a szocialista párt volt az, amely védte a fennálló rendszert, a szó szűkebb és tágabb értelmében egyaránt. Az összes többi párt pedig kritikus volt a rendszerrel.

- Ez, mondjuk, természetes, hiszen az MSZP volt kormányon, míg az ellenzékiek szabadon politizálhattak.

- Az azért nem természetes, ha egy baloldali pártnak ebben a pozícióban egyrészt úgy kell megjelennie, mint a fennálló rend egyetlen védelmezőjének, hiszen az ország érdekeit a mai nemzetközi világgazdasági feltételek között, kormányzó erőként kötelessége képviselni, és természetesen kötelessége ennek megfelelően kompromisszumokat kötni. Másrészt pedig úgy, mint a magyar establishmentnek, ha tetszik, a vezető rétegnek, a rendszerváltás nyerteseinek egyedüli politikai érdekképviselője. Ott mindenképpen változtatni kell.

- Ráadásul a magyar establishment nem szereti viszont a Magyar Szocialista Pártot, ahogy azt sorozatban látjuk, hanem mintha az ellenzéket szeretné jobban. Tehát ebből a szempontból is kudarcos volt a dolog. De nem azért ragadt-e ez rajta az MSZP-n, mert ez a párt volt az, a liberálisokkal együtt, amelyik az elmúlt húsz évben következetesen kiállt egy európai modernizáció, Európához való közeledés és a minél gyorsabb átmenet mellett, míg a többiek ide-oda sasszéztak, folyamatosan?

- Ebben a kérdésben is sok állítás volt. Azt szeretném erről mondani, hogy a szocialista párt megpróbálta egyesíteni egymással a demokrácia, a modernizáció és az ésszerűség követelményeit. De eközben nem tudott kellően teret szerezni a szolidaritás és az igazságosság követelményének. Tehát nem tudta a maga igazi baloldali arculatát párosítani ezzel a modernizációs elkötelezettséggel. Ennek fizeti most az árát.

- Megint anélkül, hogy belebocsátkoznánk a készülő elemzés részleteibe, amelyek talán nincsenek is meg – nem lehet, hogy ennek a szolidaritásnak volt a nagyon látható és érezhető kifejezése a száznapos program, az ötvenszázalékos béremelés, a minimálbér adómentesítése vagy a családi pótlék jelentős megemelése? Ez volt a legkönnyebb út. Aminek viszont az lett a hátulütője, hogy el kellett kezdeni spórolni. Azt akarom mondani megint az állításaimmal, hogy vajon nem kellett volna-e inkább egy kevésbé költséges, ámde elemeiben talán stabilabb szolidaritási, nagyobb egyenlőséget eredményező programot kidolgoznia a pártnak?

- Azt gondolom, hogy a párt alapvetően azonosult a rendszerváltás idején jogosan preferált liberális filozófiával. Tehát azzal, ami akkor a világban egyértelmű és kényszer volt. Ma sem látok mást, mint azt, hogy a rendszerváltás idején és a rendszerváltás lezárulásáig, 1997-ig, ez egy jogosult irányvonal volt. Ezután azonban, 1997-ben Magyarországon sikeresen lezárult a rendszerváltás folyamata. És én másokkal ellentétben azt állítom, hogy mivel már jó tíz évvel túl vagyunk a rendszerváltáson, újra felmerülhetett, hogy milyen utat kellene járni. Nagyjából három irányzat vitatkozott egymással. Az első azt mondta, hogy ugyanazt kell csinálni, még következetesebben, tehát még keményebben végre kell hajtani a piaci reformokat, még keményebben érvényesíteni kell a versenyképesség követelményeit a gazdaságban, és a társadalomban és ehhez kapcsolni a jóléti reformokat.

- Ez a Bokros irányzat, ugye?

- Ez inkább az MSZP, az SZDSZ és a Bokros irányzat, együtt. Volt egy másik irányzat, amely azt mondta, hogy egy új középosztály felépítése most a fontos, egy nemzeti eszmény jegyében – ez volt nagyjából a Fidesz nevével fémjelezhető irányzat. És volt egy harmadik, amely azt mondta, hogy korrekciót kell végrehajtani a rendszerváltáson. Ezt egy jóléti jó reformmal és mindenképpen valamifajta igazságossági követelmények érvényesítésével kell egybekötni. Ez volt a Medgyessy-kormány első időszaka, amely azonban nem állt összhangban az ország akkori gazdasági teljesítőképességével, és különösen nem állt összhangban azzal, ami a világban zajlik.

- Ezek szerint nem volt igazi reális alternatíva? Mert hármat felsorolt, de úgy látszik, önmagában egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

- Gyurcsány Ferenc nevéhez kötődött egy út, aki harmadikutas a szociáldemokráciában. Módosított formában, de lényegében ugyanazt a liberális alapokon nyugvó, modernizációs stratégiát akarta végrehajtani, ami kudarcot vallott. Bizonyos szempontból nézve voltak eredményei, de a magyar társadalom és főleg az ellenzék kemény ellenállása meghiúsította a céljait. Ilyen értelemben arról van szó, hogy nem sikerült a rendszert úgymond modellesíteni, nem sikerült a magyar viszonyokkal összeegyeztetve megoldást találni a társadalom jelentős tömegeinek arra a problémára, hogy miként zárkózhatna fel, hogyan ülhetne fel erre a vonatra, hanem a hagyományos „lecsorgó elmélet” koncepcióját vallotta, 2005-től.

- Aminek az a lényege, hogy ha jól megy fölül, akkor előbb-utóbb abból a lentiek is részesülnek.

- Így van. Ezek a programok azonban – ahogyan a felzárkózási programok is, általában – mindig belső ellentmondásoktól terhesek. A világ fejlődése megáll, azután jön egy válság, és akkor még problematikusabbá válnak a programok.

- A válság után?

- A baloldal nem tudott korrekciós programmal előállni, illetőleg amikor előállt, nem tudott elég erőt beleadni. Ez lényegében tavaly fogalmazódott meg, a válság idején, amikor már azonban késő volt ahhoz, hogy felváltsák az addigi stratégiát. Én magam is egy aktívabb gazdaságpolitikát, ha tetszik, az európai viszonyokkal összhangban lévő, fejlesztő állam koncepciójával egy liberális, monetáris költségvetési elveken nyugvó gazdaságpolitikát javasoltam. Erre azonban a válság körülményei között nem volt lehetőség. Ezért jött a reformszövetség-alternatíva, ami jobb volt az országnak, legalább talpon tartotta, de nyilvánvalóan nem volt jó a társadalomnak.

- Hiszen sokan még inkább megszenvedtek ezektől a kényszerű lépésektől.

- Így van, és ezt már nem bocsátották meg. Ebből a körből ki kell lépni a szocialista pártnak. Én most ilyennek látom.

- Most nézzük a dolgok jó oldalát. Hogyan lehet majd ezt a jót megfogalmazni, egységes programmá ötvözni, és ráadásul úgy fellépni vele, hogy közben egy másfajta kormányzat fogja a politikáját érvényesíteni? Amely szavakban valószínűleg semmiképpen sem liberális, a gyakorlatban pedig majd meglátjuk, mennyire liberális gazdaságpolitikával áll elő?

- Azt hiszem, most a szocialista pártnak az az elsődleges feladata, hogy tisztában legyen a felelősséggel, amely ráhárul ebben a helyzetben. Vagyis azzal, hogy minden önkritikája és útkeresése abban a mezőben zajlik, amit politikai képnek hívunk, és a politikai képben rajta kívül más képviselete a baloldalnak nincs. Tehát ha a szocialista párt kiüti magát, úgyszólván a saját önmarcangolásával – amit nem tévesztenék össze az önkritikával –, és egy úgymond lengyel utat választ magának, akkor az azt jelenti, hogy nem fog a helyére lépni senki.

- Ez az önmarcangolás vagy önkritika csak a forma. De mi lesz a baloldali tartalom?

- A baloldali tartalom először is az, hogy a szocialista párt újra hitelesíti magát mint baloldali párt. Ehhez pedig arra van szükség, hogy adjon egy helyzetelemzést, amiben legyen egy nagyon kemény, reális önkritika.

- Önmarcangolás nélküli önkritika legyen, és hiteles személyisége legyenek?

- Ne hazudjon a szocialista párt egységet abban, amiben nincs. Azt gondolom, hogy a szocialista párt jelenlegi, belső polaritásáról nem kell hazudni, és nem kell lezárni vagy azonnal személyi kérdésekkel leplezni a problémákat. Vállalni kell a vitát. Sőt, ezt a nyilvánosság előtt kellene folytatni, hiszen semmi kár nem származik belőle, ha ezt korrekt módon intézik. Vagyis minden bírálat mellé megfelelő hiteles önkritika legyen adagolva, nem pedig a másikra mutogatás a párton belül vagy azon kívül.

- Igen, ez mondjuk a vitatkozás kultúráját jelenti. Csak én még mindig nem látom, hogy mit tud kínálni ma egy korszerű baloldali párt a választóknak.

- Azt hiszem, most nem az van napirenden, amit a szocialista párt kínálni tudott a választóknak. A szocialista pártnak jelenleg nem szabad kapkodnia, és nem kell azonnal egy új programmal előállnia. Súlyos hibának tartanám, ha azt feltételeznék, hogy a szocialista pártnak egyik pillanatról a másikra magába kell szállnia, és egy egész más alternatíva képviselőjeként kell megértetnie magát. Nem. Ehhez kell a vita.

- Igen, de akkor hogyan bírálhatja ellenzéki pozícióból a Fideszt?

- Attól még bírálhatja. De nincs értelme hirtelen egy nagy, elméleti-ideológiai korrekcióval előállni ahhoz, hogy hitelesen hangozzon az a kritika, ami most az ellenőrző szerepet tölti be, ahhoz, hogy szociálisan elkötelezett, gazdaságilag, szakmailag ésszerű kritikát tudjanak mondani a kormányzatról.

- Ez tehát csak egy hosszabb folyamat eredménye lehet.

- Azt gondolom, hogy ez nem megy viták nélkül. Hiszen a legfontosabb elem az, hogy a szocialista pártnak teret kell teremtenie arra, hogy eddig teljesen elhanyagolható ideológiai, stratégiai viták, a szakmai szempontok és politika professzió szempontjai egy térbe kerüljenek. A szocialista pártnak az elmúlt másfél évtizedben az volt a problémája, hogy ahelyett, hogy a párt egyesítette volna ezt a három elemet, és mozgásteret teremtett volna ezek számára, eltagolta ezeket egymástól. A kormányzati pozícióban teljesen elkényelmesedett, és rábízta az apparátusokra illetve a fizetett szakértőkre az ilyen irányú tevékenységet, ahelyett, hogy beépítette volna magába a civil elemeket, a civil szakértőket, akik igenis elkötelezettek a baloldal iránt, ezért meg kellett volna próbálnia velük közösen formálni a politikáját.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!