rss      tw      fb
Keres

Nyílt levél Dzsudzsák Balázsnak

Kedves Dzsudzsák Balázs,


Nemrégiben már majdnem írtam Önről (akkor még nem Önnek). Tavaly szeptemberben, amikor a magyar-svéd világbajnoki selejtező után azt találta nyilatkozni az MTI-nek, hogy aki a 2-1-es magyar vereségről „azt mondja, jogosan kaptunk ki, az nem magyar, és hazudik.” Nem akartam volna bántani Önt, de lehetetlen lett volna nem elgondolkozni azon, miért véli úgy egy kiváló (magyar válogatott) focista, aki nem Magyarországon, hanem Hollandiában játszik, nem a magyar, hanem a holland közönség szeretetét élvezi hétről hétre, nem Magyarországon, hanem Hollandiában látja biztosítottnak szakmai fejlődését és pályafutását, nem a magyar, hanem a holland focisták hetibérét veszi fel, hogy „nem magyar” az a magyar szurkoló, aki jogosnak látta a válogatott vereségét. Akár annak a képnek az alapján, amelyet a világbajnoki folytatástól elesett magyar válogatott összteljesítményéből szűrt le magának, akár a konkrét meccs alapján, ahol megszülethetett egy olyan svéd gól, amilyen Ibrahimovicstól megszületett, és nem volt ott ellentételezésként egy-két-három korábbi magyar gól, hogy a magyar szurkoló nyugodtan megmosolyoghassa Ibrahimovics szerencsególját.


Forrás: wikipedia

Gondoltam, megírom azt is, hogy ha Ön történetesen nem Hollandiában, hanem Magyarországon keresné labdarúgóként a kenyerét, akkor sem indokolható semmivel, a „magyarságból” kitagadni és lehazugozni olyan embereket, akik esetleg másként vélekednek az Önök közös teljesítményéről, mint Ön. A futball játék, sokszor tétre menő, sokszor nagyon izgalmas és élvezetes játék, kétségkívül közösségteremtő játék is, de a róla való, kötelezően egyöntetű vélekedés nem lehet sem a nemzethez tartozás, sem a jellem kritériuma. Mint azt Ön is bizonyára belátta. Hiszen két nap múlva közleményben kért elnézést azoktól, akiknek „az érdekeit, érzékenységét, a jó ízlését” netán megbántotta, és szavait a meccs utáni feszült idegállapotával magyarázta. Ezt elfogadtam, annak már nemigen láttam volna értelmét, hogy azon szívózzak, feszült idegállapotában vajon miért nem két kiadós káromkodás, hanem épp „a nemzet” jutott eszébe.

Most azonban azt olvasom, hogy Ön lesz a Fidesz egyik kampányarca.

Ez ellen se lenne semmi kifogásom, ha Ön meggyőződéses Orbán-hívő lenne. Sokan, túl sokan hisznek Orbán Viktor csinos, ám üres szóvirágainak ebben az országban, túl sokan nem látják át, milyen árat fizettünk eddig, és milyet fogunk még fizetni Orbán hatalomvágyáért és bosszúszomjas lelkéért – miért ne lehetne Ön az egyik közülük. De Önnél nem erről van szó. „Nem értek a politikához, és nem is szeretnék hozzá érteni. Számomra az a fontos, hogy a sportot karolja fel az új kormány. Épüljenek stadionok, sportcsarnokok, és minél többen sportoljanak!", mondta az MTI-nek.

Kedves Dzsuzsák Balázs! Ha nem ért a politikához, és igénye sincs rá, hogy megpróbálja átlátni, nincs értelme hosszadalmasan elmagyarázni, szerintem miért nem szabad a Fidesz mellé szegődnie. Csak azt kérem, fontolja meg, hogy egyetlen szempont alapján odaadhatja-e az arcát és sportolói hitelességét egy olyan politikai erőnek, amelynek hatalomra jutása mások, olyanok meggyőződése szerint, akik értenek a politikához, az Ön hazája és az Ön polgártársai leépülését eredményezi. Ezt persze csak a fél ország gondolja így, a másik fele, mint mondtam, ezzel ellentétes véleményen van, de ha Önnek nem szívügye a politika, kérem, ne kötelezze el magát egy ilyen rossz nemzetharcban, egyébként egyik politikai alternatíva oldalán sem! Hagyja azokra polgártársainak politikai befolyásolását, akik remélhetőleg számot vetnek a lelkiismeretükkel, mielőtt a Fidesz kampányarcául szegődnek.

Ami pedig az Ön egyetlen szempontját, a sport felkarolását illeti: mielőtt dönt, kérem, tájékozódjon abban a Nyugat-Európában, ahol otthon van. Nézzen utána, hány szövetségi kapitányt távolított el a válogatott éléről bármelyik nyugat-európai kormányfő! Hány nyugati szövetségi kapitány munkáját bírálta az ottani politikai ellenzék vezetője, aki egyben azt is megmondta, milyen mentalitással, milyen edzésrendben, milyen szakmai munkával és kinek kell irányítania a focit? Azt sem ártana megnézni, hogy a nyugat-európai államok hány profi futballklub számára építenek stadionokat! És hogy a nyugat-európai miniszterelnökök közül hány meri megtenni, hogy az adófizetők pénzét, közpénzt folyat bele számolatlanul a profi futballba?

És ha, a politikával ellentétben, a sport érdekli Önt, kérem, olvassa el azoknak az okos, felkészült, a sportban tájékozott magyar szakembereknek az elemzéseit, akiktől megtudhatja, hogy a magyar futball rákfenéje korántsem a pénzhiány, amelyen egy bőkezű kormányfő segíthetne. Viszont a magyar futballpályákon a nemcsak a játékot, hanem a normális szurkolást is ellehetetlenítő, tűrhetetlen légkör, szellemiség, brutalitás korántsem áll távol attól a politikai erőtől, amelynek Ön most a kampányarcául szegődik.

Ha mindezek után mégis arra jut, hogy a Fidesznek kampányol, kérem, nézzen utána a közelmúlt történetének, és döntse el, megéri-e ez a szereplés Önnek azt a cirkuszt, amelyet kolléganője, Egerszegi Krisztina szenvedett el akkor, amikor 2002-ben úgy döntött, kiül a Fidesz Kossuth téri emelvényére. Ahol nem ő, hanem valaki más, történetesen Pokorni Zoltán, az ő „feszülten figyelő hallgatása mellett” felolvasta az ő Fidesz-támogató levelét. Majd a jogos kérdésre: normális dolog-e, ha egy többszörös világ- és olimpiai bajnok úszónő holmi politikai akaratoknak engedelmeskedve önként leválasztja magát az ország egyik feléről, és kinyilvánítja, hogy ő ezentúl csak az ország másik felének „Egérkéje” lesz, kitör a gusztustalan, minősítgető, mindent és mindenkit – őt magát is – meghurcoló szócsata. Egy politikailag beteg ország beteg politikai szócsatája. És akkor majd én is leírhatom Önről azt, amit Nagy N. Péter írt a Népszabadságban Egerszegi Krisztináról: „Nem Egerszegi tehet róla, hogy sörétes gyertyákkal díszített torta repül.”

Kedves Dzsudzsák Balázs! Ha másból nem, okuljon Egerszegi Krisztina esetéből! Hagyja a politikai kitérőket, kezdje rögtön a Danonnal! A Danon mentén, egyelőre, még nem hasadt ketté a nemzet. De ha Ön most Fidesz-kapmányarc lesz, nem kizárt, hogy ezt segíti elő.


Fociteljesítményét nagyrabecsülve üdvözli


Mihancsik Zsófia


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!