rss      tw      fb
Keres

Devizahitelek - Nagy ára lenne a Fidesz-javaslatnak - ÖSSZEFOGLALÓ

MTI 2011. szeptember 9., péntek 15:13

Elemzők szerint, ha a kormány elfogadja a Fidesz-KDNP devizahitelesekre vonatkozó javaslatát, a devizahitelek arányának csökkenésével ugyan javulhatna Magyarország nemzetközi megítélése, de a lépésnek komoly ára van, a forint gyengülne, a banki veszteségek pedig megugranának. Az MNB pedig újra megerősítette, hogy csak olyan megoldást tart elképzelhetőnek, amely nem veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását és működőképességét.

Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója az MTI-nek elmondta, hogy a javaslatról nem konzultáltak a bankszövetséggel. Azt a szövetség elnökségének állásfoglalása után kommentálják.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken bejelentette: a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója azt javasolja a kormánynak, tegye lehetővé, hogy a devizahitelesek adósságukat rögzített árfolyamon, egy összegben végtörleszthessék. A javaslat szerint a svájci frank alapú hiteleket 180, az eurót 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék az adósok, s a bankoknak kellene viselniük a tranzakció teljes költségét.

A kormány vasárnap dönt a kérdésben, s amennyiben elfogadja a javaslatot, a végtörlesztési lehetőséget három hónapig az eddig felmondott szerződésekre is megnyitják.

Az Equilor MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint a devizahitelek arányának csökkenése jelentős kockázatot venne ki a rendszerből és lényegesen javítaná Magyarország nemzetközi megítélését is.

Számításaik szerint a javaslat a hitelállományra vetítve legrosszabb esetben 300-400 milliárd forintos veszteséget jelenthetne az OTP-nek, amely részvényenként jóval meghaladja az ezer forintos értéket (ha mindenki visszafizetné az összes hitelét).

Az Equilor véleménye szerint ez a javaslat ebben a formában nem valósul meg; a későbbiekben arra számít a befektetési társaság, hogy bizonyos kondíciók fellazulnak. Legvalószínűbb forgatókönyvként most 50-60 milliárd forintos kiadást prognosztizál az Equilor az OTP-re nézve, ez azonban a részletek napvilágra kerülésével változhat.

A javaslattal kapcsolatos bizonytalanság megviselte az OTP jegyzését, a bejelentésig is esett a papír árfolyama, azt követően azonban fel is függesztették 10 százalékos árfolyamesés miatt. Délután 3 órakor 3.700 forinton állt az árfolyam, több mint 11 százalékkal gyengébben az előző napi zárónál.

Az OTP Bank a részletek ismerete nélkül nem kommentálta a javaslatot. Ahhoz, hogy megalapozott szakmai véleményt alakítson ki a bank, a jogszabálytervezet megismerése szükséges - tették hozzá.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője szerint minél nagyobb tömegben élnének az adósok a végtörlesztéssel, annál nagyobb lenne a bankok vesztesége, továbbá a devizakereslet gyengítené a forint árfolyamát. Éppen ezért a bejelentésre adott első piaci reakciók - a forint, illetve az OTP árfolyamának gyengülése - véleménye szerint logikus válasz volt, de mivel egyelőre a javaslat részletei nem ismertek, a piac várhatóan várakozó álláspontra helyezkedik.

Kondrát Zsolt is úgy véli, hogy a javaslatot ebben a formában nem lehet megvalósítani. Ha nincs mögé téve semmilyen segítség, akkor az emberek többsége nem fog tudni vele élni, mert valószínűleg nem lesz annyi pénze, hogy az egész hitelt előtörlessze, legfeljebb a magasabb jövedelmű, gazdagabb rétegek tudják ezt megtenni - fejtette ki.

Felvetette: lehet olyan eleme a javaslatnak, hogy például forintban kellene hitelt nyújtaniuk a bankoknak, viszonylag alacsony kamat mellett. Ha azonban ez könnyebbé teszi azt, hogy minél nagyobb tömegek vegyenek részt a programban, akkor annál nagyobbak lesznek a banki veszteségek, és annál nagyobb a forint gyengülésének irányába ható erő. Ezt az elemző szerint úgy lehetne valamennyire ellensúlyozni, ha a jegybank megpróbál közbelépni, például a devizatartalék felhasználásával.

Kondrát Zsolt szerint extrém esetben, ha minden frankhitelt visszafizetnének az emberek, az 1.100 milliárd forint veszteséget jelentene a bankszektornak. Hozzátette, hogy a bankok többsége jelenleg is veszteséges, csak néhány banknak van nyeresége. A további veszteségek miatt a bankok tőkebevonásra kényszerülnének, ami nem jó hír a pénzintézetek számára.

Délelőtt a forint még a lengyel zlotyval együtt esett, kora délután azonban a zloty erősödni tudott, míg a forint tovább gyengült. Három óra körül az eurót 280 forint fölött jegyezték, míg előző nap délután 276,50 körül volt az árfolyama, a svájci frank árfolyama 230 fölé nőtt a csütörtöki 228,44 forintról.

Bár a nemzetközi tőkepiaci hangulat is negatív, kereskedők szerint a javaslat bejelentésével megnövekedett országkockázat miatt a magyar tőzsde esése lényegesen felülmúlja mind a régiós, mind az európai fejlett tőzsdék gyengülését.