Egy dísztelen polgár, egy egykori díszmunkás
- Részletek
- 2011. szeptember 22. csütörtök, 04:59
- Máté András
A Fővárosi Közgyűlés ma a hadseregben lefokozás néven ismert komédiát játszotta végig civil változatban. Egy írót, egy nem akármilyen írót megfosztott a díszpolgári címtől* – csak a dobpergés, a váll-lap letépése és a cirkusz egyéb kellékei hiányoztak, ezeket sajnos a hatalom birtokosai és újnyilas barátaik nem tudták prezentálni. Pedig de szép is lett volna úgy eljárni, mint hajdan a francia hadsereg egy bizonyos Dreyfus kapitánnyal…
Ki is az az öregember, aki ezt a figyelmet kiérdemelte? Mindenekelőtt a Makra szerzője. Nagyszerű berobbanás volt az irodalom élvonalába az akkor már nem igazán fiatal és korántsem elsőkönyves szerzőtől – ez más súlycsoport volt, és más minőségű visszhangot is kapott, mint az előzmények. A hatalom ínyét is csiklandozta a dolog valamennyire, hiszen megkapta a folyton hiányolt munkástematikát, valódi és eredeti munkásélményekkel – csakhogy prüszkölnie is volt mitől tőle. Műalkotássá emelt igazságok a kor emberéről, a történelemről (többek között 56-ról), a beilleszkedni, alkalmazkodni vágyó, de a mindent pitiánerré zsugorító világba bele nem férő ember – AZ ÖNTUDATOS, GONDOLKODÓ MUNKÁS – képtelenséggé váló életéről. Nem hízelgett ez a könyv annak a világnak, amelyben akkor éltünk, de mégis a szerző volt a Munkás az írók között. Nem azért fogadták el, ami a könyvének igazi érdeme volt – az inkább kínos lehetett.
Kertész Ákos számomra a legkedvesebb az élő írók között. Tudom és elfogadom, hogy több írónk is van, aki korszerűbb írói szemlélettel és módszerrel nagyobb súlyú életművet tett le az asztalra – az előző mondat felsőfoka nem ilyesmiről szól, hanem egy érzelmi viszonyról. Valakihez, aki a szívemhez tud beszélni, akinek a szubjektív viszonyulását a világhoz a magaménak érzem. Nemcsak a Makra tartozik a kedvenceim közé – a Családi ház manzárddal szatírája, Zakariás elégikusan szemlélt férfisorsa, a Még a kapanyél is elsülhet Demény Pálnak állított gyönyörű emlékműve, meg egy sor novella tartozik még azok közé, amiket nehéz órákban szeretek fellapozni. Írt gyengét is – erről most ne essék szó.
De írt egy levelet, amit bizonyára jobb lett volna, ha nem ír meg. Sokan leírták már a demokrácia oldalán állók közül, hogy miért nem volt helyes ilyet leírni – én Balla D. Károly véleményéhez csatlakozom. Nekem személy szerint rosszul esik, hogy ezt írta, gondolom, mindenki érti, hogy miért. Amiért a levelet megírta, amit a politikai baloldalról írt és amiben teljesen igaza van, az most már nem érdekel senkit. Amit a népről írt, az csúnya és menthetetlen – ráadásul, azt hiszem, nincs is igaza (de erről majd máskor). De senki ne higgye, hogy ez elegendő lett volna a mai szégyenletes komédiához. Miért szállt ebbe bele teljes erejével a „centrális erőtér”?
Hogy az újnyilasok miért sikoltoztak a felháborodásnak álcázott gyönyörűségtől, az világos. Találtak valakit, aki úgy beszél a magyarságról, ahogy ők szoktak a saját gyűlöletük tárgyairól, és imádnak másokat vádolni rasszizmussal – most megvan az alkalom. Hogy ez a beszéd egy oldalnyi terjedelemben, egy weblapon hangzott el, és egy egész – és nem könnyű súlyú – írói életmű vele szemben egészen mást mond? Kit érdekel? Ki olvasta egyáltalán? Minek megnézni egy színielőadást ahhoz, hogy nemzetgyalázónak minősítsük? El kell-e olvasni egy írónak egyetlen irodalmi művét is ahhoz, hogy pellengérre állítsuk, mint a magyarság ellenségét? Minek, minek, minek?
True orange – flickr/nedopic
Tévedés azt gondolni, hogy az összes fideszes egy kosárba való azokkal, akikről az előző bekezdés szól. Más itt a lényeg – az, ami még Stumpf Andrásnak a hatalom számára Kertész-ügyben önmérsékletet ajánló cikkében (Heti Válasz) is ott van. Kertész rossz útra tévedt indulatának az alapja a baj: az az érzés, hogy itt valami képtelen szörnyűség történik, ami utólag értelmetlenné teszi annak elviselését, amit ő 1956. október huszonötödikén – többször leírta a történetet – átélt, ami értelmetlenné teszi mindazt, amit a rendszerváltásért tettünk vagy mondtunk. És ez a szörnyűség végbemehet úgy, hogy a tömeg nem szedi fel az utcaköveket, de a legtöbben még a szavazati hajlandóságban kifejezett bizalmukat sem vonják meg. Így érzékelni azt, ami van – ez a hatalommal itt-ott kritikus jobboldali számára is emészthetetlen, felfoghatatlan. Pedig ez az érzés az, amiben Kertésznek igaza van.
Kertész Ákos mától nem díszpolgár. Egészen dísztelen polgár és egészen dísztelen munkás – ami valójában mindig is volt, bármit aggattak is rá. Én sem a magam különbejáratú díszpolgári címét adom neki az elvett budapesti helyett – maradjunk mi csak meg dísztelennek. Ez itt csak egy dísztelen üdvözlet – nem a győzőnek, ez a mai vesztesnek szól.
_____________
* A Fővárosi Közgyűlés szerdán, rendkívüli ülésen vonta vissza Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címét. A Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői igennel szavaztak, az MSZP-frakció és az LMP-s Kaltenbach Jenő nemmel szavazott, a másik két LMP-s képviselő tartózkodott. Kertész Ákos díszpolgári címének visszavonását a Fidesz-KDNP-frakció képviselői – Németh Zoltán, Németh Szilárd, Raduly József és Velkey György – kezdeményezték. A vita összefoglalóját lásd hírünkben (a szerk.)
A szerző filozófus
Írása a Galamusban: És senki sem mer nemet mondani
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
