rss      tw      fb
Keres

Iskolában hogy tanítják?


Ha az ember kezébe került az általános iskolákban a 10 éveseknek október 6-án kiosztogatott „Nemzeti hitvallás” füzetke, bizony gondolkodóba esik. (A 14 évesek az egész Alaptörvényt megkapták.) Az áprilisban elfogadott Alaptörvényt népszerűsítő akciót – a komolyabb elemzésektől az élcelődésekig – sokan kritizálták már, kétségtelenül beleilleszkedik a Kerényi Imre nevével fémjelzett akciósorozatba.

Az osztogatás kapcsán kétségtelenül eszünkbe juthatnak viccesnek is nevezhető párhuzamok (miért pont a „nemzeti gyásznap” a legalkalmasabb arra, hogy összefüggésbe hozzák az Alaptörvénnyel?), de próbáljuk meg komolyan venni a dolgot. (Akkor is, ha a legkomolyabb kétely egyszerűen eloszlathatatlan: mennyit ért ez a korosztály a „történelmi alkotmány” mibenlétéből, a jogfolytonosság megszakadásából, a kereszténység nemzetmegtartó szerepéből stb.) Már csak azért is komolyan kell venni, mert a „Nemzeti hitvallás” soraiból egy sajátos, új (bár több vonatkozásában nehezen követhető) történelemértelmezés rajzolódik ki, amely nemcsak attól tér el, amelyet a rendszerváltás előtt felnőtt nemzedékek tanultak az iskolában. Óhatatlanul Ady sorai jutnak eszünkbe: „Hóditották ez országot / Derék, lelkes, úri szittyák, / Jóttevői szegény népnek: / Iskolában így tanitják.” (Történelmi lecke fiúknak.)

A „hitvallás” tartalmi elemei által felvetett kérdéseket nem szedném újra csokorba (megtettem korábban magam is), inkább annak a töprengésnek adnék hangot, hogy milyen történelemkonstrukció várható a kiépülő orbáni állam jelenlegi és majdani hivatalosságaitól. (Mert hogy lesz „hivatalos” történelemértelmezés, az magából az Alaptörvény-előzményből is világosan kiderül, a kérdés csak az, hogy mennyiben marad meg a történészek és történelemtanárok szabadsága, az ettől eltérő véleményalkotásban testet öltő – persze a „harag és részrehajlás nélküli” múltszemlélet követelményét szem előtt tartó – szabadsága.) A füzet a szövegen kívül csak a diák nevének kipontozott sorait (hmm…) és a dátum rögzítését, valamint két illusztrációt tartalmaz. Előbbibe a belső borítókon megjelenő festményreprodukciók, utóbbiba a jelentős magyar történelmi személyiségek portréit egymás mellé rendező sorozat tartozik.

Az illusztrációválasztás pedig finoman szólva érdekes. Közzétették Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása, illetve Molnár József: Dezső vitéz önfeláldozása című (egyaránt az 1850-es években készült, a hamisítatlan nemzeti romantikát megjelenítő) festményeit, ami több kérdést is felvet. Miért pont a történelem ezekhez társítható tanulságait vélték leginkább alkalmasnak az iskolások számára? Mindkét személyiséghez köthető ugyanis a magyar történelemszemlélet egyik leggyakrabban felmerülő eleme, a heroikus elbukás gondolata, annak lelkesítő tanulságaival együtt. Dugovics a nemzetért, Dezső vitéz az uralkodóért vállalta a biztos halált, vagyis emlékük ápolása alkalmas a hősies áldozatvállalás mítoszának ápolására. De a múltunknak pont ezzel az üzenetével kell elsőként megismertetni a történelmet épp megkedvelni kezdő (legalábbis arra biztatott) gyerekeket?


Dezső vitéz önfeláldozása (Molnár József, 185) – spinnet.eu

Ezzel a füzettel egyidejűleg, vagy nem sokkal később ugyanis értesülhetnek arról, hogy a Dugovics-történet sokkal inkább történelmi legenda, mítosz, mint hiteles esemény. Tizenéves korban a mai fiatalok már interneteznek, ha eszükbe jut „beguglizni” a nevet, bőven találhatnak erre utaló – szakmailag megalapozott – információkat. (Ld. a témáról például itt.) Az üzenet tehát nagyjából úgy foglalható össze, hogy nem baj, ha nem hiteles vagy épp utólagos a megtanított történeti konstrukció, a lényeg, hogy kiváltsa a nemzeti lelkesedést. (Pedig a nándorfehérvári védők hőstette legendák nélkül is alkalmas volna ugyanerre.) Szóval bőven lehetett volna kevésbé szándékolt, pozitív vagy épp semleges tartalmú üzeneteket választani az illusztrációhoz – csak feltételezni tudjuk, hogy épp ennek az elkerülése volt a füzetszerkesztő célja. Arról nem is beszélve, hogy művészettörténészi elemzés szerint Molnár „Dezső vitéz önfeláldozása” című műve a hazafiúi áldozatkészség festői megörökítése. Hatását nem csorbította az esetlenül síkba kényszerítő képszerkezet, a kissé teátrálisan ágáló szereplők, a régies lokálszínek uralma.” A 14 évesek legalább Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése, illetve Székely Bertalan: Egri nők című festményeit kapták az Alaptörvény mellé. Ez mindenképp szerencsésebb választás, bár joggal veti fel a kérdést, hogy a 21. századi alkotmányt miért csak a nemzeti romantikát kifejezésre juttató festményekkel lehet párhuzamba állítani.

A másik melléklet hét neves magyar történelmi személyiség portréját mutatja be, felettük felirat: „Akik törvényt szabtak Magyarországnak”. A névsor: Szent István, II. András, Hunyadi Mátyás, Werbőczy István, Deák Ferenc, Kossuth Lajos és Antall József. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy mit is értett a szerző „törvényszabáson”. Talán arra akart utalni, hogy a magyar alkotmányosság történetében hozzájuk köthető a leginkább kiemelkedő, mérföldkőnek számító jogszabályok keresztülvitele. Fogadjuk el, bár felvethető néhány észrevétel. Például az, hogy ebben a sematikus felsorolásban összemosódik, hogy az Árpád-házi királyok törvénykönyvei egész más jogalkotás keretében születtek; vagy nehezen érthető, hogy kik és miért maradtak ki (például Szent László, Könyves Kálmán stb.); Mátyás király nem elsősorban – saját korában kétségtelenül fontos – törvényalkotása révén vált kiemelkedő uralkodóvá; kronológiailag nem stimmel, hogy Deák megelőzi Kossuthot. (Előbbi a kiegyezés, utóbbi az 1848-as fordulat emblematikus figurája.) Logikailag is nehezen megmagyarázható, hogyan is illeszthető ugyanabba a sorba a magyar nemesség sarkalatos jogait kodifikálni igyekvő Werbőczy az ezeket a kiváltságokat épp megszüntetni, a társadalom egészére kiterjeszteni igyekvő Kossuthtal. Antall József történelmi érdemei a rendszerváltás utáni Magyar Köztársaságban elvitathatatlanok, de a 89-es alkotmányt csak az ő személyéhez kötni anakronisztikus.

Nem kétséges, hogy e kételyekre megvannak a „hivatalos” magyarázatok, amelyek előbb-utóbb nemcsak alkotmány-szövegben, hanem talán iskolai tananyagban is testet öltenek. Még eljuthatunk oda is, hogy Adyval reméljük, a most a „Nemzeti hitvallás”-t az iskolatáskájukba süllyesztő kisiskolások lesznek „e rab ország megváltott és boldog népe”.



Fazekas Csaba

Írásai a Galamusban:

A hatodik alternatíva
Egy az Isten – egy a tábor
Csodatétel után – csodavárás előtt
Déjà vu (Hozzászólás a Jobboldali-e Magyarország-vitához)
A fehér falú közhivatalok ellenforradalmának letöréséről
Előhang a „nemzeti együttműködés alkotmányához”
Nemzeti egységtankönyv
G-7
„Ha máshol nem”
Áldástól a szánakozásig
Az istenadta
A türelmetlenség termése
Ugyanott sarkallik
Nagytakarítás
A horgonylánc dilemmái
A búvópatak sodrása
Az ártatlanság vélelme és a médiatörvény – a pécsi püspökség esete
Zavaros érzékelés – zavaros konstrukció
Rendszerstart
Gondolatok a készülő egyházügyi törvényről
Nekünk Fidesz kell?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!