Állampolgárság és nemzetegyesítés
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2010. máj. 12. szerda, 06:11
- Lendvai L. Ferenc
Annak indoklásaként, hogy a szomszéd országokban élő magyarok megkaphassák a magyar állampolgárságot a Magyarországra való átköltözés nélkül, s így kettős állampolgársággal rendelkezhessenek, elhangzott: így ők is megkaphatják végre ugyanazt a jogot, amellyel egyébként a magyarok már most rendelkeznek mindenütt a világban. Hogy ugyanis lehet kettős állampolgárságuk, és szavazhatnak is, ha föl vannak véve a magyarországi lakcímnyilvántartásba.
Ez az indoklás hamis. Elhallgat ugyanis egy alapvető tényt: azt az indokot, amelynek alapján a világban szerteszét (Németországban, Amerikában, Dél-Afrikában stb.) élő magyarok szert tettek a kettős állampolgárságukra. Ez nem úgy történt ugyanis, és természetesen nem is történhetett úgy, hogy már eleve ott éltek valamely országban ezek a magyar emberek és rendelkeztek az ottani állampolgársággal, majd egyszer csak eszükbe jutott, hogy ők voltaképpen magyarok (is), és kérelmezték a magyar állampolgárságot. A dolog fordítva történt: eredetileg Magyarországon éltek és magyar állampolgársággal rendelkeztek, majd kivándoroltak egy másik országba, s ott megszerezték az ottani állampolgárságot, miközben a magyar állampolgárságukat is megtartották. Ez eddig is bármikor érvényesülhetett a szomszéd országok esetében: ha egy magyar állampolgár Magyarországról áttelepült mondjuk Erdélybe, s ott azután román állampolgárságot szerzett, miközben nem mondott le a magyar állampolgárságáról, akkor természetesen kettős – román és magyar – állampolgársága lett. (A dolog persze fordítva is működött, de most nem az ilyen esetekről beszélünk.) Szóba jöhetett még az állampolgárság kérvényezése és esetleges megadása például valamely konkrét, mondjuk családi okból is, a világ bármely országának vonatkozásában.
Itt azonban nem erről van szó. Nem a magyar állampolgárság van meg már eredendően, amelyhez azután egy másik is társulhat, hanem éppen hogy csak ez a másik van meg, amelyhez most kérvényezni lehet majd a magyar állampolgárságot. Mégpedig nem valamely speciális – például családi – okra hivatkozva, hanem csak úgy; pusztán azon az alapon, hogy az illető ezt szeretné. Kérdés, hogy miért szeretné. Amikor a kettős állampolgárság ötlete 2004-ben először fölmerült, ezt a vajdasági magyarok vetették föl: az Európai Unión kívülről úgymond nehéz lenne a kapcsolattartás másként az anyaországgal. Ez az indok mára gyakorlatilag megszűnt. Egyedül Ukrajnánál (azaz Kárpátaljánál) lenne érdekes, de ott nem ismerik el a kettős állampolgárságot. Marad az az előny, amely már 2004-ben is szerepet játszott: egy magyar állampolgárnak – főleg, ha szerepel a magyarországi lakcímnyilvántartásban – joga van használni a magyar szociális, egészségügyi stb. intézményrendszert. Nos, az vesse az első követ egy vajdasági magyarra, ha beteg gyermekét nem a magasabb színvonalú magyarországi intézménybe szeretné vinni, aki adott esetben maga nem élne a lehetőséggel, ha mondjuk egy ausztriai egészségügyi intézményt igénybe vehetne. Ez bizony komoly tényező, ami nyilvánvalóan belejátszott 2004-ben a népszavazási kezdeményezés itthoni kudarcába, akkor is, ha erről nem illendő dolog beszélni. Mert hát nem illendő – csakis egy másik jogról, a szavazatiról, és ezzel kapcsolatban a nemzetegyesítésről.
Hogy egy állampolgárnak jár szavazati jog, az eléggé természetes, akkor is, ha külföldön él. Habár ezt normális esetben úgy kell érteni: ha ideiglenesen külföldön él. De miért kell magyar állampolgárság egy szomszéd államban élő magyarnak? Azért, mert ő úgymond a magyar nemzet tagja. És miért tagja a magyar nemzetnek? Mert magyar etnikumú. A kultúrnemzet koncepcióját, miszerint mindenki a magyar nemzet része, aki a magyar kultúrához tartozik, addig hitette el magával Magyarországon mindenki, mígnem levonták a logikus következtetést: ahhoz, hogy valaki a magyar nemzethez tartozzon, a magyar államhoz is tartoznia kell. Mert egy kultúrnemzet mindig az államnemzet felé, egy államnemzet pedig a kultúrnemzet felé tendál, s ha megvan rá a lehetősége, akkor ezt el is éri. A kultúrnemzeti kiindulás egyébként tipikusan kelet-európai jelenség. Ez magyarázza a most bevezetésre váró magyar állampolgársági szabályozáshoz teljesen hasonló román, szerb, horvát szabályozást. Mert Románia abban bízik, hogy a jelenleg különálló, de mégiscsak mesterségesen létrejött Moldávia (az eredeti Moldova kisebbik fele) lakói előbb-utóbb úgyis őhozzá fognak majd csatlakozni; Szerbia és Horvátország meg abban, hogy a labilis Bosznia-Hercegovina előbb-utóbb úgyis fölbomlik, s akkor az ottani szerbek, illetve horvátok csatlakoznak majd az anyaországukhoz.
flickr/designwallah
A tervezett magyar jogszabály formailag nem beszél magyar etnikumról, hiszen az etnikai megkülönböztetést tiltják az uniós szabályok. Helyette a kritérium a fölmenők magyar állampolgársága és a magyar nyelvtudás: ami gyakorlatilag persze magyar etnikumot jelent. Továbbá az állampolgárságot úgymond nem „tömbben” fogják megadni, hanem egyéni kérelemre. Nem mindegy? Minthogy speciális egyéni kritériumok nincsenek, minden magyar etnikumú személy hozzájuthat az állampolgársághoz, akárha tömbben kapná meg. Szavazati jogot ugyan csak akkor kaphat, ha szerepel a magyarországi lakcímnyilvántartásban – mintha nem gyerekjáték lenne ezt elérni, főleg ha gondos szervezők is segítenek benne. És akkor a határontúli magyarok tényleg a magyar nemzethez fognak tartozni? Dehogy fognak! A nemzethez tartozás ugyanis tényleges együttlakást jelent, közös életet és közös élményeket, ami nem lehetséges a közös állami keretek nélkül, az így biztosított közös jogok és közös kötelezettségek együttes átélése nélkül, napról-napra.
A magyar útlevél és a szavazati jog megadja majd a határontúli magyaroknak a közös jogot. De hol maradnak a közös kötelességek? Mondjuk – elvileg – az adófizetés a magyar állami közösségnek. Az ilyenfajta kötelességeknek a közös átélése nélkül nem lehet senki a nemzet tagja – nem jogilag és formálisan, hanem ténylegesen. Minthogy életvitelszerűen nem itt élnek, szavazati jogukat úgy fogják majd használni, hogy meghatározzák vele a magyarországi magyarok sorsát, miközben nem részesei. És ezt ők maguk talán nem is igénylik. Akik ezt valójában igénylik: a magyarországi nacionalista pártok, akik ezekkel a szavazatokkal fogják – vagy legalábbis próbálják – majd örökössé tenni a hatalmukat. A határontúli magyarok állampolgársága és szavazati joga lényegében az ő érdekük. De a kétharmados alkotmányozó erő, amely ezt most keresztül fogja vinni, egy dologra talán mégsem gondol. Vajon ezek a szavazatok tényleg őt fogják majd támogatni – vagy esetleg egy nála is szélsőségesebben nacionalista pártot?