Galamus.hu - Galamus.hu

Jogi abszolutizmussal a hajléktalanok ellen

Nyomtatás

Részletek: Lévai Júlia; 2011. október 24. hétfő, 03:23; Lévai Júlia

„Hegyek közt lakásom, senkim a világon” – rajzolta föl otthontalansága képét Bartók az egyik kórusművében, éppenséggel a „lakásom” szóval jelezve helyzetének alapvető ellentmondását. Melynek alapján senkinek sem jutna eszébe arra gondolni, hogy a szerző jogi jelleggel, lakhatás és raktározás céljára foglalt le hegyoldalakat. Kivéve Tarlós Istvánt, aki úgy döntött: az emberek helyzetére utaló, irodalmias és képszerű kifejezéseket („az utcán lakik”) szó szerint lehet venni, ezért az általa beterjesztett javaslatban az „életvitelszerű lakhatás” kifejezést alkalmazta olyan emberekre, akik létének lényege, hogy nincs lakhatásuk.

A fogalom beemelésével elkerülte a rá háruló feladat lényegét: azt, hogy valamilyen módon elő kell segíteni az ilyen emberek számára a lakhatást, vagyis a valahol lakás lehetőségét, hiszen a szónak ez a jelentése. (Amit persze az emberek egy része nem tud, és el fogja hinni, hogy itt csupán a szokásos bikkfanyelven beszélnek a hajléktalanok utcán lakásáról, ami, ugye, realitás, így a kifejezés becsempészése kiválóan alkalmas arra, hogy széles körben népszerűvé tegyék a gondolatot.) És ahogyan azt majd a VIII. kerületben látványosan megindított állami hajléktalanvadászat is bizonyítja, lehetővé tette, hogy az önkormányzatok úgy „lakoltassák ki” az utcáról a hajléktalanokat, mintha ők ott a szó szoros értelmében jogcím nélküli lakásfoglalók lennének.

A fővárosi közgyűlés tagjai elfogadták a torz kifejezést, és április végén megszavazták a rendeletet, amely szabálysértésként bünteti és pénzbírsággal sújtja a „közterület életvitelszerű lakhatás céljaira történő használatát”, illetve „az életvitelszerű lakhatáshoz használt ingóságok közterületen történő tárolását”.

A Város Mindenkié Csoport (AVM) ez ügyben azonnal a Főváros Kormányhivatalához, illetve az Alkotmánybírósághoz fordult.

Ha lefordítjuk a nyelvi téren is gyilkos mondatokat, a rendeletnek ez lesz az értelme: jogi úton büntethető, ha valaki közterületen életvitelszerűen lakáslehetőségeket alakít ki, illetve ha közterületen tárolja a lakásához használt ingóságait. (Ingóságok: az adásvételi szerződés nélkül is birtokolható-eladható tárgyak összessége.) Ami egyértelműen mutatja, hogy a törvényt csak ráerőszakolni lehet a valóságra, hiszen kiindulópontként használt fogalmai nem felelnek meg az életszerűségnek.

Természetesen van olyan helyzet, hogy valaki sátrat állít fel egy erdőszélen, esetleg pokrócból ajtót csinál egy üreg szájára. Ez esetben határozottan leválasztott a közterületből egy darabot, és azt viszonylagos (de semmiképp sem kielégítő) biztonsággal bekerítette. Ha ez történt, egy különösen gonosz hatalom hozhat olyan rendeletet, amely „továbbfejleszti” a magántulajdonra vonatkozó törvényeket, és kimondja, hogy közterületen tilos elbirtokolni az eredetileg nem lakás céljára kialakított üregeket, mélyedéseket vagy füves területeket. Voltak ilyen törvények a középkorban, amelyeket a különböző közösségek a saját fennmaradásuk érdekében ugyan igyekeztek a méltányosság alapján megfogalmazni, ám ezek a megoldások demokráciában talán mégsem újraélesztendők. Olyan is van, hogy emberek deszkákból kalyibát eszkábálnak – ez történt Zuglóban is. A rendelet gyakorlatilag kizárólag erre a helyzetre vonatkozik, de egyúttal itt is mutatkozik meg a leglátványosabban végrehajtásának abszurditása. Itt szigorúan véve engedély nélkül felhúzott építményekről van szó, amelyekre vonatkoznak differenciált törvényeink, ám a rendeletet semmilyen módon nem hangolták össze velük. Papcsák Ferenc polgármester – akit október közepére vélhetően a VIII. kerületi „modell” is aktivizált – minden aggály nélkül mellőzte a törvényekben előírt helyzetfelmérést és adategyeztetést, és mindezt kikerülve visszamenőleges érvénnyel alkalmazta a rendeletet, amikor razziát tartott, majd ledózeroltatta a hajléktalanok lakásait. Gyakorlatilag személyiségi jogok nélküli vadaknak tekintette az ott élőket, és vélhetően azt sem érti, mi a gond azzal, ha az addigi, bármilyen szintű, de mégiscsak önálló lakásmegoldásuk helyett tömegszállásokra kényszeríti őket. Valószínűleg komolyan gondolja, hogy aki egyszer elveszítette a lakását, annak a következőkben nincs joga felnőtt módon élni, saját intim világgal rendelkezni és megválogatni a lakótársait, hanem köteles úgy függeni másoktól, ahogy a kisgyerekek a szüleiktől.

Magyarországon jellemzően elképzelhetetlen, hogy a pozíciókban lévők egyenrangúnak, partnernek, kliensnek tekintsék azokat, akik náluk alacsonyabb életszínvonalon állnak, és akikkel egyébként épp a pozíciójuk miatt kerültek kapcsolatba. Ezt a lenéző szellemet erősíti a Fidesz, és Papcsák is csupán ehhez igazodott.

Általában véve azonban egyáltalán nem igaz, hogy a hajléktalanok szándékosan, azzal a céllal jelennek meg közterületeken, hogy annak egy részéből bekerített és tulajdoni jellegű, lakhatási formákat kreáljanak. Magyarán: a rendelet megszegi azt az alapvető szabályalkotási normát, amely szerint nem lehet eltekinteni sem az egyén biztonságának univerzális igényétől, sem a cselekvéseket létrehozó szándékoktól. És úgy tesz, mintha utcán aludni és ott nejlonzacskóban személyes holmit letenni célirányos jogi aktus volna.

A célirányosság és a biztonságteremtés hazugsága mellett az is hajmeresztő, hogy jogi jelleggel meghatározható ingóságoknak nevezik az utcán lakás feltételeihez tartozó ruhadarabokat, termoszokat, flakonokat, cigarettásdobozokat és paplantöredékeket. Ilyesmi akkor lenne lehetséges, ha létezne pontosan meghúzható határ az önfenntartáshoz feltétlenül szükséges, illetve az utcán luxusnak minősülő cikkek között. Ha – ad absurdum – létezne, akkor viszont hiányzik a rendelet mellől a szóban forgó tárgyak taxatív felsorolása. Ám, mint tudjuk, a tárgyaknak ez a fajta, rögzíthető besorolása ugyanúgy nem létezik, ahogy például a létminimumot sem lehet egyetlen szempont szerint meghatározni. A lista nélkül viszont a végrehajtó rendőr azt tekint szabadon vihető pipereholminak, illetve szankciók alá vonható, „lakhatáshoz használt ingóságnak”, amit akar. Ahogyan éppen ezt tapasztalni a VIII. kerületben, ahol már zajlik is a „tetten ért” hajléktalanok, illetve hajléktalannak látszó lények lefogása és személyes holmijának jogi jellegű vizsgálata. Így ez a rendelet nem pusztán abszurditás, hanem a teljes, 20. századi társadalomtudomány semmibevétele is, miközben széles teret ad a rendőri önkénynek, valamint szélesre tágítja a rendelet által sújthatók körét. (Ez utóbbira utalt az index.hu is, ezzel a találó címmel: Letartóztatják-e Kocsis Mátét, ha cigit kér az utcán?)

A rendeletalkotók tehát nem azon dolgoznak, hogy miként szabályozzák a joggal egy társadalmi-szociálpolitikai probléma stratégiáit, hanem hogy miként tegyék pusztán jogi kérdéssé a problémát magát. A jogi eljárás itt nem eszköz, hanem cél, amely mögött a társadalmi problémák indokolatlan beszűkítését, másfelől a jog abszolutizálásának jellemző folyamatát látni.

Ezután Fidesz-képviselők a parlamentben módosító indítványt nyújtottak be, amellyel a visszaeső bűnösség témakörével egészítették ki az önkormányzati rendeletet: „Közterületen életvitelszerű lakhatás tilalmának ismételt megszegése 146/A. § (1). Aki az önkormányzat rendeletében meghatározott, a közterület életvitelszerű lakhatás céljaira történő használatára, illetve az életvitelszerű lakhatáshoz használt ingóságok közterületen történő tárolására vonatkozó szabályokat ismételten megszegi, elzárással vagy százötvenezer forintig terjed ő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés ismétlődése akkor állapítható meg, ha az eljárás alá vont személyt az eljárás alapját képező cselekmény elkövetését megelőző hat hónapon belül ugyanilyen szabálysértés elkövetéséért jogerősen felelősségre vonták. (3) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a bíróság hatáskörébe tartozik.”

His home – flickr/Deadly Sirius

Mint látható, itt is megjelenik a valósággal ellentétben álló „lakhatás” fogalma.

Azzal, hogy az utcán egyszer már megbüntetett hajléktalan visszaeső bűnösnek minősül, ha „tettenérése” után ismét az utcán alszik, a törvénymódosítás azt is megerősítené, hogy a hajléktalan kizárólag egyedül felelős a helyzetéért, amelynek megoldását is kizárólag egyedül, ugyanakkor a társadalom büntetéséből okulva köteles megtalálni. (A feltételes mód oka, hogy a javaslatot még nem szavazták meg.) Akit egyszer már megbüntettek, azt másodszor azért fogják megbüntetni, mert nem engedelmeskedett a felszólításnak, hogy most aztán oldja meg végre a problémáját.

Mindezzel a Fidesz tudatosan erősíti a képet, hogy az ügyben egyetlen nézőpont létezik: a konszolidált, finnyás felsőbb osztálybelieké. Vagyis hogy az egységnyi területre jutó, egységnyi hajléktalan mennyiben zavarja az előttük kialakuló, esztétikai látványt, illetve sérti az ő környezetélvezeti igényeiket. A hajléktalanokkal kialakított viszony is csak egyfajta lehet: olyan, amely intim személyességet hazudik az alkalmi találkozásokba, és úgy tesz, mintha az általános együttérzésnek vagy megértésnek azonosnak kéne lennie azzal a totális, érzelmi elfogadással, amelyet az ember mondjuk az élettársa iránt érez.

A hajléktalanok ügyének kriminalizálása szerves része a Fidesz érzelmi zavarokon és hamis azonosításokon alapuló társadalomképének, amennyiben tagadja a felvilágosodás egyik evidenciáját: a másik ember szuverenitásának vagy emberi méltóságának tisztelete független az iránta táplált szeretettől vagy undortól.

Erre a képre alapozza kitartó harci tevékenységét Kocsis Máté, VIII. kerületi polgármester is, aki a „mindent tegyünk jogi kérdéssé” jelszó jegyében még áprilisban egy kukázást tiltó rendelettel járult hozzá a hajléktalanüldözés ügyéhez.

Kocsis, aki a fajvédő Csurka lapjában nyilatkozott, a kukázást egyfelől a tánc- és illemtant sértő viselkedésnek, másfelől merőben higiénés jelenségnek tekinti, és ezt mondja róla: „a köztisztaság leromlásához vezet, ezért önmagában is büntethetővé tesszük”. (Rendszavazás a Józsefvárosban – Az anarchista csoportocskák a külső, kertvárosi kerületekből jönnek be tüntetni hozzánk, Magyar Fórum, 2011. szept. 22.) Ezzel olyan rendszabályt hozott létre, amelyben egy mások ellen nem feltétlenül irányuló magatartást büntet, differenciálás nélkül. (Ha konzekvensen érvényesítik a rendeletet, lakással rendelkezőként is szabálysértést követek el, ha véletlenül kidobtam valamit, de később kimegyek a kukához, és hosszas kotorászással visszaszerzem.)

Ugyanebben a Magyar Fórum-interjúban azt is kendőzetlenül (s a mondat súlyát valószínűleg fel sem fogva) kimondta, hogy nem a szegénység, hanem a szegények ellen küzdenek: „Több száz levelet kaptam már, amelyben a kerületiek azt kérik, tegyek valamit a Józsefvárost elözönlő hajléktalanok ellen”. A hajléktalanok nagy száma mögött pedig kifejezetten politikai érdekeket sejt: „Az, hogy az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a számuk, talán annak is köszönhető, hogy egyes köröknek érdeke, hogy minél több hajléktalan legyen”. Amit azután ezzel a gondolattal támasztott alá: „Hiszen az állam meglepően magas összegeket fizet egy-egy hajléktalan után”.

Az általa szervezett népszavazás előtti sajtótájékoztatón ezt a fejkvótaként emlegetett összeget Kocsis a belügyminiszterrel együtt havi 99 000 forintban jelölte meg, és igazságtalanul nagy összegként hasonlította össze az átlagbérekkel. Ami azonban egyszerűen nem értelmezhető. A szerteágazó és több szegmenssel működő hajléktalan-ellátásban nincs általánosan érvényes fejkvóta. A „konkrétan hány forint jut egy hajléktalanra?” kérdése nem föltehető, hiszen a pénzek sokféle helyről érkeznek, nem pusztán államiak, a ráfordításokat pedig szintén különböző szisztémák szerint érvényesítik. (Hogy egy részterület reális példáját mondjam: A szeptemberben alakult Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium olyan összegről informált, amely a regisztrált hajléktalanok elhelyezésére vonatkozik: az önkormányzat egy fő számára napi 822 Ft-ot – nagyjából havi 25 500 Ft-ot – biztosít, s a konzorcium által segített 900 fő mellett ez 500 fő támogatását jelenti. Ezzel azonban nem beszéltünk például a nem regisztrált és a vidéki hajléktalanokról.)

Kocsis nyíltan és koncepciózusan kerüli a felzárkóztatás, a visszailleszkedés, a képessé tétel és az integráció – összefoglaló néven a pozitív diszkrimináció – fogalmát. „Az LMP elvárná, hogy minden hajléktalannak lakást adjunk, de arra nem gondolnak, hogy sem a lakbért, sem a rezsit nem tudnák kifizetni” – mondta a már idézett interjúban. Nem ő az egyetlen a jobboldalon, aki csak statikus társadalmi helyzeteket ismer, és aki ennek jegyében örökös determinációnak tekinti az egyes emberek aktuális helyzetét vagy állapotát, valamint fenntartja magának a jogot, hogy előre eldöntse, mire lesznek képesek mások esetleg új körülmények között. Az, hogy a jövőbeli helyzet alakításában, előkészítésében vagy mediálásában neki is szerepe volna, föl sem merül. A javaslatra, amely szerint a kerület üresen álló lakásainak felújításával is segíthetnének a gondon (ezen elsősorban az AVM dolgozik), azt válaszolta: „mit szólnának a társasházak, ha az üres lakásokba hajléktalanokat költöztetne a kerület?”. Mindez tökéletesen illeszkedik a Fidesz kasztosodásban gondolkodó, az alacsonyabb életszínvonalon álló kasztosítottakat hozzáférhetetlen vadembereknek beállító társadalomképéhez, valamint a „problémamegoldás helyett problémaelhárítást!” jelszavához.

A hajléktalanok elleni népszavazást megelőzően az önkormányzat szórólapjai mellett egy aláírás nélküli lap is ott volt. Az előbbi a kérdéseket, az utóbbi az indokait tartalmazta.

A kérdések ezek voltak:

„– Támogatja-e Ön, hogy hatályban maradjon Józsefváros képviselő-testületének kukázást tiltó rendelete?
– Támogatja-e Ön, hogy Józsefváros képviselőtestülete rendeletben tiltsa meg Józsefvárosban a közterületen történő életvitelszerű lakhatást?
– Támogatja-e Ön, hogy Józsefváros polgármestere még az idei évben tárgyalásokat folytasson a Fővárosi Önkormányzat vezetésével a hajléktalanellátás színvonalának emelése és a kerület – hajléktalanokkal kapcsolatos – tehermentesítése érdekében?”

Az indokok pedig ezek:

„– Igen, mert Józsefváros a józsefvárosiaké!
– Igen, hogy újra használhassuk saját tereinket és utcáinkat!
– Igen, hogy ne rombolják szét bevándorolt hajléktalanok mindannyiunk közös javait!”

Mint látható, a jelöletlen lap szellemisége is egybevág Kocsiséval, aki szintén többször hivatkozott az idegenből érkezett hajléktalanok nagy számára (hogy az arányokról milyen felmérésekből értesült, az rejtély). Emellett úgy beszélt az utcákra kényszerülőkről, mint akik háborús inváziót jelentenek, megfosztják a „bennszülötteket” a normális élet lehetőségeitől. Az, hogy egy polgármesternek akkor sem a visszatámadás, hanem a pacifikálás lenne a feladata, ha valóban háborús invázióról lenne szó, semmiképp sem őrá vonatkozik. Kocsis az ifj. Hegedűs Lóránttól már ismert logikát vallja a sajátjának: „Ha nem szorítjuk ki a hajléktalanokat, akkor ők szorítják ki a józsefvárosiakat” –, amelynek jegyében mindjárt ki is tűzi célként a kerület ellátóintézményeinek drasztikus leépítését. Éppen azokat akarja eltávolítani, akikre tavasszal még a kukázás tiltásának indoklásában hivatkozott, mondván: a segítő szervezetek mindenkit ellátnak élelmiszerrel, ezért semmi nem indokolja, hogy a hajléktalanok a kukákban kutassanak ennivaló után. Ugyanakkor a kerület alapfeladatokat nem teljesít, így például hajléktalanmelegedője sincsen.

A szeptember 25-i, harminc millió forintot fölemésztő népszavazás érvénytelen volt, Kocsist tehát a lakosság nem hatalmazta föl további lépésekre. Ő azonban október elején ennek ellenére a szó szoros értelmében hajtóvadászatot indított a kerület hajléktalanjai ellen, akiknek előállításához ma már a ráutaló magatartás is elég.

Az adófizetők pénzéből külön szabálysértési irodát nyitottak a Víg utcában, ahol szeptember 26-a és október 3-a között a rendőrök 290 hajléktalan személyt állítottak elő (a BRFK közlése). A VIII. kerületi képviselőtestület nyolc és fél millió forintot szavazott meg a BRFK-val és az ORFK-val kötendő együttműködési szerződésre. Összehasonlításképp: az AVM szerint a kerület évente több mint hétmillió forintot költ kilakoltatásokra, miközben hétszázezer jut hajléktalanellátásra. Ha börtönbe zárják a „visszaesőt”, a napi ellátása ott nyolcezer, a hajléktalanszállón ugyanez háromezer forint.
Scipiades Erzsébet a Népszavában arról számolt be, hogy „Az előállítottak között volt járókeretes és kerekes székes öregember is. A szabálysértési hivatalba újságíró nem léphetett be […] az előállított hajléktalan legfeljebb a megbízott ügyvédjével konzultálhat”. (Botrány Józsefvárosban: kerekes székes és járókeretes öreg embereket is bevittek)

Az AVM huszonnégy órás strázsálást szervezett az iroda előtt. A különböző netes portálokon folyamatosan áradnak a riportok és a fotók az állami háttérrel, a társadalom pénzéből finanszírozott hajtóvadászatról.

Október 11-étől az is egyértelmű, hogy kormánykoncepcióval állunk szemben: a Fidesz-frakciónak a hajléktalanellenes Kocsis lett a hajléktalanügyi referense. A szakmai szervezetek leépítésén munkálkodó polgármesternek az alábbi feladatokat adták: „ismerje meg az érintett szervezetek munkáját, gyűjtse össze a tőlük érkező, országos jogalkotásra vonatkozó javaslatokat […], ha szükséges, készítsen elő javaslatokat a hajléktalanüggyel kapcsolatos kérdések megoldására”.

De hát milyen szervezetekkel fog Kocsis kooperálni, és milyen hajléktalanokról?! A Dankó utcában, a Teleki téren megszűnt az ételosztás, s az emberek a szomszédos kerületekbe menekültek. Józsefvárosnak sikerült „tehermentesítenie magát a hajléktalanoktól”. Mondanám, hogy sebaj, akkor majd a szomszédos kerületekből fog reális javaslatokat begyűjteni, de nem mondhatom, hiszen többnyire ott is fideszes uralom van.

Az ügyben jelenleg egyetlen, cselekvési helyzetben lévő személy képviseli a jogot és a méltányosságot: Szabó Máté ombudsman, aki a guberálást tiltó rendelet ügyében (az egyenlő bánásmód elvének sérelmére hivatkozva) az Alkotmánybírósághoz fordult, a zuglói, rajtaütésszerű akcióval kapcsolatban pedig hivatalból vizsgálatot indított. Ezt leszámítva a kör bezárult, a hajléktalanoknak nincs hová menni. Mily szerencse, hogy mivel nem egy jól behatárolható rassz vagy etnikum tagjai, a kirekesztők nem küldhetik őket haza, az anyaországukba. Ez itt az ő anyaországuk.

Amelyben a hatalom éppen háborút visel a saját társadalma ellen. Nem ráutaló magatartással. Tényleg.

Lévai Júlia

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!