rss      tw      fb
Keres

Eltakarított sorsok



Papcsák Ferenc zuglói polgármester nemrégiben ezt az érvet találta felhozni Bolgár Györgynek, amikor arról beszélt, miért „dózeroltatta le” kerületében a hajléktalanok lakásait, azaz, emberi nyelvre lefordítva, miért „tekintette személyiségi jogok nélküli vadaknak az ott élőket” (Lévai Júlia: Jogi abszolutizmussal a hajléktalanok ellen):

Hadd mondjak el Önnek egy számot, ez egy drámai szám lesz. Az elmúlt kormányzati ciklus alatt Budapesten, tehát 2006 és 2010 között 131 ember halt meg az utcán. Én Zuglóban nem szeretnék kimenni olyan esethez polgármesterként, hogy halálesetről számoljunk be a sajtónak.”

Először is: miféle agyjárású politikus az, aki az emberi nyomorúságot is politikai ellenfelei lebunkózására használja? Miféle ember az, aki saját embertelen eljárásának igazolásaként is sunyi pártpolitikai harcot vív? Aki képes csak azért összeszámolni a tragikus hajléktalansors áldozatait, hogy önmagát humanista megváltóként tüntesse fel?

Másodszor: ha már számol, akkor számoljon becsületesen. Számolja össze, hány ember halt meg az ő kurzusuk idején. És nemcsak olyanok, akiknek nincs otthonuk. Hanem olyanok is, akiknek van. Csak nincs pénzük fűtésre. Mert vagy munkájuk nincs, vagy a nyugdíjuk kevés, vagy a segélyüket vonták meg, vagy nem mernek fát lopni, mert inkább megfagynak, mint hogy börtönben végezzék. Segítek.

***

– Tarlós István szerint (2010. november 3.) „Budapesten az őszi hónapokban eddig tíznél több ember hűlt ki”.

– Az Országos Rendőr-főkapitányság (2010. december 31.) adatai szerint eddig ezen a télen, október elsejétől december 30-ig közterületen 42, magánháznál pedig 57 ember fagyott meg. Magánháznál! Mondok példát: Ózdon egy fűtetlen lakás padlózatán találtak rá egy 97 éves nőre és 46 éves fiára. Fűtetlen tiszaszalkai házukban találták meg egy idős pár holttestét, akik szintén kihűlés következtében veszthették életüket. Edelényben egy 53 éves férfit találtak fűtetlen lakásának padlóján. Jász-Nagykun-Szolnok megye: kihűlés miatt meghalt egy 66 éves férfi Szolnokon. A férfi 10 éve szívességből lakhatott a családi ház fűtetlen alsóépületében. Tiszaszentimrei lakásáról szállítottak be a mentősök egy 84 éves férfit a karcagi kórházba, kihűléses tünetekkel; az idős ember négy nap múlva meghalt. Tiszaroffról egy idős nő került kórházba hasonló okból, december 22-én. A 71 éves asszony rokonával együtt, de egy külön helyiségben élt, a szobájában nem volt semmilyen fűtési rendszer vagy eszköz. Ezzel ötre nőtt Jász-Nagykun-Szolnok megyében azoknak a száma, akiknek a halálát a hideg idő okozta.

– A Péterfy Sándor utcai Kórházban (2011. január 1.) egy középkorú nő meghalt az osztályon, őt kihűlés miatt szállították be. Rajta kívül még négy lehűlt hajléktalant szállítottak be.

– Borsod megye (2011. február 1.) Vilmányban egy 55 éves férfit lakása fűtetlen nyári konyhájában találtak holtan; az elsődleges orvosi vizsgálat alapján az egyedül élő férfi halálát kihűlés okozhatta, a lakóépületben a hőmérséklet megegyezett a kintivel. Ormosbányai otthonában egy szintén egyedül élő 51 éves férfi halt meg. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy a lakás több ablakából hiányzik az üveg, a tulajdonos függönnyel igyekezett pótolni őket. A férfit korábban már fagyásos sérüléssel kórházban kezelték, ahonnan saját felelősségére távozott. A kályha tűzterében csak kihűlt hamut találtak. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében az előző télen összesen 16 kihűléses haláleset történt, míg a mostani hideg idő már 17 emberéletet követelt.

– Éjjeli menedékhelyek (2011. február 1.): Az átlagos 99 százalékos kihasználtság azt jelenti, hogy néhány megyében az éjjeli menedékhelyek jóval 100 százalékos kihasználtság felett működnek. A tél beállta óta körülbelül 200 ember halt meg kihűlés következtében, egy kisebb részük közterületen.

– Penészlek (2011. február 26.): Az elsődleges orvosi vélemény szerint kihűlés okozhatta annak a két embernek a halálát – egy 82 éves férfiét és 56 éves élettársáét –, akiknek a holttestét kedden találták meg penészleki házukban. Ezen a télen eddig tizenhárman vesztették életüket kihűlés miatt Szabolcsban.

– Egy felmérés szerint (2011. április 15.) a fővárosban mintegy nyolcezer ember „nem aludhatott otthon” februárban. 2010 szeptembere és 2011 áprilisa között 157 beteget szállítottak hozzájuk hipotermia miatt, ezeknek a háromnegyede hajléktalan ember volt, egynegyede pedig lakásból beszállított idős ember. Ebben az időszakban 51 ember halt meg kihűlés következtében. A korábbi évhez viszonyítva tíz százalékkal növekedett az ilyen betegek száma. Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt, hogy most a „nulláról” kell felépíteniük a fővárosi hajléktalanellátás finanszírozását, ugyanis az elmúlt időben „sikerült minden oszlopot kidönteni”: a főváros 26 civil szervezettel mondta fel szerződését, a kormány pedig megszüntetésre ítélte az Összefogás Közalapítványt, amely a fővárosi téli ellátását szervezte az elmúlt években.

– A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint (2011. október 9.)  a VI. kerületi Hunyadi téren két 60 év körüli férfi holttestére találtak; halálukat az első vizsgálat szerint kihűlés okozta.

– Kaposvár (2011. október 18.): A somogyi megyeszékhelyen több mint 260 regisztrált hajléktalan él, s rajtuk kívül van még mintegy 30-40 ember, aki nem szerepel a nyilvántartásban, a többségük a város külterületein vagy a környező erdőben húzza meg magát. A kaposvári hajléktalangondozási központban jelenleg 59 embernek tudnak szállást biztosítani. Egy hajléktalan utcai ellátására hozzávetőleg 45 ezer forint jut egy évben, ez kevesebb, mint napi 125 forint. A kaposvári hajléktalanok harmada 28 év alatti.

– Az idén ősszel (2011. október 18.) már több kihűléses haláleset is történt az országban, a hétvégén egy 18 éves fiatalember halt meg a hideg miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán.

***

Még egyszer: idős és fiatalabb emberek halnak meg Magyarországon azért, mert vagy otthonuk nincs, vagy pénzük nincs fűtésre. Idős emberek, akik feltehetőleg végigdolgozták, de mindenképp végigélték az életüket, hogy sorsukra hagyva végezzék egy fűtetlen lakás padlóján vagy az árok szélén. Mindent elmond egy politikai kurzusról, ha egyik politikusának erről az jut eszébe, hogy a fél Trabantot is el kell pucoltatni, amely némi védettséget adna az éjszakai fagyban, ha egy kormányzó párt kétharmados frakciója azt az embert nevezi ki haléktalanügyi referensnek, akinek egyetlen célja, hogy kihajtson embereket a kerületéből, ha egy főváros elhalásra ítéli a nyomorultakról gondoskodó szervezeteket, ha egy kormány egész generációkat iktat ki az életből, csak azért, hogy a saját elszállt monomániáit megvalósíthassa.

Emberek korábban is megfagytak a saját otthonukban és az utcán. De legalább senki nem állította, hogy a nyomort szünteti meg, miközben brutálisan növelte a nyomort, majd brutálisan eltakarította a szemünk elől.

(Mihancsik Zsófia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!